Választottja szőke - de egyelőre nem láthatjuk
Sugárzik - Gesztesi Károly újra szerelmes
Amióta szakított Liptai Claudiával, arról szóltak a hírek, hogy Gesztesi Károly összeomlott. És bizony, a róla készült képek is azt mutatták, hogy nincs a legjobb passzban. Ám a színész most kivirult, miután újra rátalált a szerelem.
2010.04.28 12:30KiskegyedNagyon elcsodálkoztak két hete a Jóban Rosszban sorozat csapatépítő tréningjére érkező kollégák, mert alig ismertek rá az utóbbi időben meglehetősen nyúzottnak tűnő Gesztesi Károlyra. A nagy változás hátterében egy új szerelem áll.
„Az idén januárban mondták ki hivatalosan is a színészpár válását, de már jóval korábban megromlott a kapcsolatuk" - mesélte a Kiskegyednek egyik kollégája.
"Karcsit nagyon megviselte ez a szakítás, sokáig nem volt nyitott új kapcsolatra, és magát okolta azért, hogy harmadik házassága is romba dőlt. Amikor Panka született, 2006 júliusában, ő Görögországban forgatott. Nem volt Claudia mellett, és ezt utólag nagyon megbánta. Azóta csodás időszakokat is átéltek együtt, de úgy érzi, onnantól megváltozott a viszonyuk"- mesélte a kolléga.
"Gesztesi meg azt tudta nehezen megemészteni, amikor lábra kapott a pletyka, hogy Clau az „A sztárok a fejükre estek” forgatásán kacérkodott más férfiakkal… "- tette hozzá.
A színész most mégis kivirulva, remek formában érkezett az eseményre. Ugyanis harmadik válása után most újra rátalált a szerelem!
„Karcsi sugárzik! – folytatta a kolléga. – Többen kérdezték tőle, mi az oka a boldogságnak? A színész azonban csak mosolygott az orra alatt, annyit árult el, hogy teljesen civil és nem vörös, hanem szőke hajú, és az biztos, hogy nem fogják egyhamar látni, mert óvja ezt a kapcsolatát!"
"Nyilván tudja, hogy az a nő, aki mellette van, nincs könnyű helyzetben. Hiszen amellett, hogy párjának már négy gyermekről kell gondoskodnia, és három volt feleséggel tartja a kapcsolatot, azzal is számolnia kell, hogy magánéletének minden apró rezdülését figyeli a sajtó. Ráadásul feltehetően arra sem számíthat, hogy Karcsi feleségül veszi" - mondta el Gesztesi kollégája a Kiskegyedben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


