A megasztár párja "nyalnivalót is kapott"
Autópályán szexelt Bencsik Tamara - útközben
A Megasztár hozta össze Bencsik Tamarát és párját - Mint kiderült, a csinos énekesnő és a fodrász fiú bele tudna kötni egymás szokásaiba, de meglepően bevállalósak a szexben is!
2010.03.31 09:30ma.huMindketten szeretnék, ha a másik kicsit változtatna ezen-azon - Bencsik Tamara és kedvese, Ádám a Mr. és Mrs. sztárpárshow-ban árultak el néhány titkot a magánéletükről.
Az énekesnő fodrász párja elmondta, Tamara rengeteg dolgát széthagyja a lakásban, ezt ő nem kedveli, míg a dalos pacsirta azt szeretné, ha szerelme szálkásítana a felsőtestén.
Hozzátette, aranyos kis pocakja van - de ettől függetlenül persze így is szereti! Kiderült, hogy a fiú utalt rá, el fogja jegyezni Tamarát. Harmonikus párkapcsolatban élnek.
A sztárpárshow-ban elárulták azt is, ki hányasra értékeli egy tizes skálán az első együttlétüket. Tamara közölte: volt már jobb is, és nevetett.
A sztorira is fény derült: Ádám elment hozzá egy kávéra, aztán elhúzódott a dolog..."Nyalnivalót is kapott" - nevetett Tamara.
A sztárpár még azt sem titkolta el, volt már rá példa, hogy az autópályán utaztak, két és félórás út volt, mert Tamara szülővárosába, Szabadkára tartottak. Időközben megkívánták egymást, arról azonban meglehetősen homályos választ adtak, hogy félreálltak-e szex közben avagy sem...!
A csinos megasztárról egyébként a napokban készült erotikus fotósorozat a Playboy magazin számára. Így figyelemreméltó idomait a nagyérdemű is megcsodálhatja.
Claudia "pasijával" ölelkezett Bencsik Tamara?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


