Megrökönyödtek a nézők Sándor megjegyzésén
Botrány! Fábry elküldte az anyjába Hillert
Durván beszólt a showman a színpadon álló kulturális miniszternek a Művészetek Palotájának ötödik évfordulóján - Fábry megjegyzését a környezetében ülők mind hallották, a terem akusztikája miatt...
2010.03.24 07:35Ötödik évfordulóján színvonalas gálaműsort adott a Művészetek Palotája meghívott vendégeinek - Hiller István kulturális miniszter mondott beszédet, Fábry Sándor azonban hangos bekiabálással és tiszteletlen szavakkal illette őt.
A beszéd arról szólt, hogy az Orbán-kormány álmodta meg és kezdte építeni, a Medgyessy-kormány folytatta és a Gyurcsány-kormány adta át végül. Ekkor Fábry hangosan felkiáltott: "Meg az anyád p...t!" Az esetről a galamus.hu-nak számolt be egy résztvevő.
Hiller István először kitüntetéseket adott át, majd némi közjáték után belekezdett a beszédébe. A jelenlevő elmondta, ők a földszinten ültek a legutolsó sorban, jobb oldalon. A sorukba érkezett meg Fábry Sándor és egy alacsony ifjú hölgy.
Hiller szavai után, melyben a Művészetek Palotájának megálmodásáról és felépítéséről volt szó, egyszercsak a csendet egy hirtelen ordítás törte meg: "Meg az anyád p....át", erre az eset mesélőjének is kiszaladt a száján, hogy "a nyelvében él a nemzet" - írja a Napi Ász.
A megjegyzést a miniszter és az első sorokban ülők nem, de Fábry környezetében mindenki tisztán hallotta. Ezután már attól rettegtek, hogy mikor ad újra hangot nemtetszésének Fábry, és milyen stílusban teszi azt. Aztán mégsem jött újabb megjegyzés - adta hírül a Napi Ász.
Hiller Istvánt elfoglaltságai miatt nem lehetett elérni, a Fábry-show producere, Kovács Kristóf pedig nem kívánta az esetet kommentálni. Fábry Sándor egyébként sportcipőben és össze-vissza álló nadrágban érkezett az eseményre az elegánsan felöltözött emberek közé - adta hírül a Napi Ász.
Fábry Sándort magasba emelték!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


