"Olyan későn történt meg, elmondani se merem"
Nyolcévesen megbámulták - Madár Vera szörnyen érezte magát!
Ki hinné, hogy a gyönyörű színésznő a nyolc-kilencévesen tapasztalt dolgok miatt visszahúzódott csigaházába, és csak igen későn adta oda magát egy férfinak? Madár Vera őszintén vallott minderről.
2010.02.03 12:30ma.huNem érti a szemrevaló színésznő, miért emlegetik sokan vörös démonként. Az ő szemében ez azt jelenti, hogy férfifaló, mindenkit megvadító nő.
Pedig Madár Vera nem ilyen - sőt! Szerinte egyáltalán nem kéne a hajszínből következtetni valakinek a személyiségére. Vera egy kezén meg tudja számolni, hány pasi volt az életében.
Ennek lelki okai vannak: 8-9 évesen a csinos kislány már úgy festett, mintha 14 éves lenne, sokkal fejlettebb volt kortársainál. Nem tudták kezelni az emberek a helyzetet, őt pedig iszonyú zavarba hozta és megviselte, hogy apjakorabeli férfiak füttyögtek után az utcán.
Vera úgy érzi, ennek köszönhetően menekült vissza a gyerekkorba. Nagyon későn jött az első fiú életében. Az első alkalommal is nagyon sokat várt, annyit, hogy az mai szemmel már érthetetlen, ezért inkább el sem mondja. Eljárt a fiúkkal moziba, kirándulni, étterembe, de mindig megmaradt egy bizonyos távolság, és sokszor nem állta ki az idő próbáját a kapcsolat.
Madár Vera boldog, hogy párja személyében meglelte a férfit, akire mindig várt. Úgy érzi, mellette igazi királynő lehet, sosem érzi például rossz bőrben magát, mert Richárd biztosítja afelől, hogy csodásan néz ki - mesélte az Epizódnak a színésznő.
A Jóban-Rosszban sztárja nem akármilyen férjet kapott. A szépség kedvese ugyanis nemcsak kedves, lovagias és figyelmes, de rendkívül romantikus is.
Vera lánykérését valószínűleg sokan megirigyelnék! Richárd alaposan meglepte őt, amikor egyik napról a másikra közölte vele, hogy másnap hajnalban Párizsba mennek.
Már ez sem volt mindennapi, de a szerelmesek városában tett séta közben aztán a párja térdenállva megkérte Vera kezét.
Az egész egy filmbéli jelenethez hasonlított - mesélte korábban a csinos sztár, akit nagyon meghatott a dolog, és azonnal igent mondott. Szinte szóhoz sem jutott a boldogságtól.
Nagyon örül, hogy igazi társra lelt, és elmondta: ismerőseik is mind azt mondják, hogy remekül kiegészítik egymást Richárddal.
Párja, aki egykor vadászpilóta volt, még a konyhában is segédkezik Verának, első közös szilveszterük alkalmával például kettesben süteményt sütöttek.
Madár Vera kihagyta a nászutat!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


