Megcsalta volna asszonyát a lantos?

Benkő másik nővel hempergett? Andi teljesen kiakadt!

Sokkolta a győztes feleséget a hír, amit a sajtóból tudott meg: párja lefeküdt egy másik nővel! Andrea és Benkő Dániel között áll a bál, ám a szlovákiai hölgy hajlik a megbocsátásra...

2010.01.28 08:30ma.hu

A sajtóból kellett megtudnia Kovács Andreának, hogy a kedvese, Benkő Dániel félreérthető közelségbe került egy másik nővel  - A feleség-kereső show-ban 15 nőt legyőzött Andit sokkolta a dolog, hiszen már a hivatalos esküvőt tervezte a lantművésszel.

Remegő hangon mondta: lehet, hogy ő túl naiv, de úgy érzi, Dániellel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Tudja, nehezen áll ellen párja a női testnek, és ők nem is élnek még együtt, de bízik abban, hogy ilyet azért mégsem tett. Andi, aki legszívesebben azonnal Magyarországra jött volna kideríteni az igazat, leszögezte: ha Dániel - aki szerinte sokat változott kapcsolatuk óta - valóban megcsalta, véget vet a szerelemnek.

A lantos azonban nem sokkal később azzal a hírrel szolgált, Andi megbocsátott neki. Elismerte, vágyai vezérelték, de leszögezte: "fontos tényező a történetben, hogy rajta kívül egyetlen nőt se dugtam meg". A díványon borozgatni egy hölggyel nem egyenlő a szexuális kapcsolattal, és a szerelmen nem változtat - jelentette ki Benkő a Napi Ászban.

Benkő Dániel a minap maga is beszámolt a saját magán tapasztalt pozitív változásokról - Úgy érzi, kiteljesedett a párjával, és míg korábban még csak nem is nagyon adott magára, ma saját ruhakollekción töri a fejét, melynek a neve Daniel's Selection lenne.

A lantos a minap elárulta, nemrég még azért is másnak kellett rászólnia, hogy egyenesen álljon, korholni, hogy milyen az illata, vagy szájszaga van, hogyan áll a haja, nem elég erős a mellizma.

Dániel azonban "felturbózta" magát, elsősorban azért, mert szeretett volna jobb bőrben lenni és a feleség-kereső show-ban tetszeni a hölgyeknek.

A sztár azt is megígérte, elindítja a pozitív változást más téren is: egészséges italokra és ételekre vált át.

Szeretné bebizonyítani, hogy 63 évesen is lehet az ember igazán fiatalos és fitt. Sőt, olyan ruhákat hordhat, mint a huszonévesek.

Szakszerű f...szverésre tanítana Benkő Dániel!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.