Felmondott munkahelyén a győztes!
Képek - Tabáni István: Akkor érnék nekik valamit, ha bezárnának egy vitrinbe
A döntőbe jutott négy versenyzőnek nem okozott nagy meglepetést Tabáni István győzelme a Csillag születikben - Vásáry André, Csikó Szabolcs és Veres Robi azonban ugyanúgy örül annak, amit elért.
Tabáni Istvánt ünneplik a kiscsillagok! 
Talán maga Tabáni István volt az egyetlen, aki kételkedett a saját győzelmében - Riválisai titkon már régebben őt állították az első helyre.
Csikó Szabi elárulta: amikor kimondták a győztes nevét, végigfutott rajta egy kellemetlen érzés, de hamar túltette magát rajta, mivel valahol már rég érezte, hogy István nyeri a tehetségkutatót.
Vásáry André sem csalódott, úgy véli, nemes küzdelemben állt helyt. Elégedett azzal, amit elért, elejétől fogva egyértelmű volt számára, hogy Istvánt csak megszorítani lehet, legyőzni nem. Veres Robi remek hangulatát sem tudta elrontani, hogy nem ő nyert, s még tanácsokkal is ellátta a győztest.
Tabáni Istvánban csak később tudatosult, mi is történt vele. Élete 180 fokos fordulatot vett. Mint mondta, nem megy vissza dolgozni, a munkahelyének is így a jobb. Hozzátette: csak akkor érne nekik valamit, ha bezárnák egy vitrinbe - adta hírül a Napi Ász.
A végső döntőben Csikó Szabi, Veres Robi, alias MC DC, Vásáry André és Tabáni István küzdött meg egymással.
A nagy nagpra nemcsak egyéni, egy-egy közös produkcióval is készültek, melyben négy sztárvendég is segítette őket.
Galambos Lajos Veres Robival, Keresztes Ildikó Tabáni Istvánnal, AFC Tomi Csikó Szabival , Vásáry André pedig a a világhírű homokanimátorral, Czakó Ferenccel lépett közösen a színpadra.
Egyedülálló produkciók és meglepetések tarkították a show-t. Az ismert sztárok és a kiscsillagok közösen énekelték például a We are the world című slágert.
Közös karácsonyi műsort adott az összes kiscsillag - a Kávészünet, Brasch Bence, Végvári Eszter, Horváth Tamás, Varga Viktor, Inzsöl Gyula és a tavalyi Csillag születik győztese, Utasi Árpi.
Az eredményhirdetés után egyik döntős sem lehet elkeseredve, hiszen nemcsak Tabáni István, Vásáry André is kapott már lemezszerződést, Csikó Szabinak Nagy Tamás, Veres Robinak pedig Verebes István ajánlott fel jól hangzó lehetőséget.
Tabáni István külsejével kezdeni kéne valamit?
Kapcsolódó írások:
- Többször bakizott, 2009 csillaga mégis Tabáni István!
- Szétkapkodják a fedél nélkül maradt Vásáry Andrét!
- Veres Robit otthon herének szólítják
- Hitte volna? Döntő előtt szedheti a sátorfáját Vásáry André!
- Tabáni István nyeri a Csillag születiket?
- Veres Robi négy éve nem árulta el, ki az...
- Ez fájt a legjobban Vásáry Andrénak...
- Veres Robi: Ne is keressetek!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


