42 tűt számoltak az orvosok
Vallási rítusból szúrt tűket a 2 éves kisfiúba
Volt mostohaapja egy afrobrazil vallási rítust követve szúrt bele negyvenkét tűt egy kétéves brazil kisfiú testébe, akit egy speciális klinikára szállítottak csütörtökön, mivel két tű veszélyesen közel van a szívéhez.
2009.12.18 07:44MTIA rendőrség szerdán vette őrizetbe Roberto Carlos Magalhaes 30 éves kőművest, aki a kezdeti tagadás után csütörtökön bevallotta, hogy ő szúrta bele a tűket a gyermekbe két nő segítségével. A férfi azt vallotta, hogy egy transzba esett nő parancsára szurkálta tele tűkkel a kisgyereket - közölte csütörtökön a rendőrség. A hatóság összesen három személyt (a tettesen kívül a két nőt) vett őrizetbe, vádemelésre azonban még nem került sor. Brazíliában nagy felzúdulást keltett az ügy, a gyanúsítottakat fogva tartó rendőrőrs épületét százfős tömeg vette körül, kövekkel dobálták az épületet. A rendőrség az ügyben gyilkossági kísérlet címén indított nyomozást.
Gessivaldo Alves, a kisfiú vér szerinti apja korábban úgy nyilatkozott, hogy gyermeke fekete mágiához kapcsolódó szertartás áldozata lett. Mint elmondta: a fiú otthonában járva a fekete mágiához használható tárgyakat talált. Egy rendőrségi forrás szerint a nevelőapát új partnere, a candomblé nevű afrobrazil vallási rítust művelő nő vette rá a gyerek összeszurkálására, hogy így szakítsa el a férfit a kisfiú anyjától.
A fájdalmaktól szenvedő és hányó gyermeket egy hete vitte be édesanyja Ibotirama kisváros kórházába. Miután a röntgenfelvételek kimutatták testében a tűket, a barreirasi kórházba vitték, ahonnan azonban állapota miatt helikopterrel tovább szállították egy speciális klinikára Salvador városba. A fiú kezelőorvosa, Liuz Cesar Soltoski elmondta: reméli, hogy el tudják távolítani a gyermek testéből az olykor öt centiméter hosszúságú tűket. Sok tű nagyon közel került létfontosságú szervekhez, vagy pedig egyenesen azokba fúródott. Ezekben az esetekben mind az operáció, mind a várakozás veszélyt jelenthet a gyermek életére.
Soltoski szerint egyértelmű, hogy nem a kisfiú nyelte le a tűket, hanem egyesével szúrták bele a testébe: "Tűket találtunk a tüdőben, a bal lábban és a mellkas különböző részein - ezek nem kerülhettek oda lenyelés útján". Az orvosok ugyanakkor nem találtak bemeneti sebet a gyermek testén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


