Leó lánykérésre készül
Amerikai lányt vesz feleségül a volt villalakó!
Még csak tervezgeti, de komolyak a nősülési szándékai a Való Világ-villa egykori lakójának - Az azóta némi tévés karriert befutó Leó azonban nem Amerikában, hanem itthon alapítana családot.
2009.12.07 18:30KiskegyedKét évvel ezelőtt írt egy internetes közösségi oldalon Leónak Kimberly, az atlantai lány.
Azóta együtt vannak, így az egykori villalakó úgy érzi, eljött az ideje, hogy össze is házasodjanak.
„Most éppen itthon vagyok, de alig várom, hogy visszamenjek kedvesemhez, Amerikába. A karácsonyt már vele szeretném tölteni. Nagyon nehezen viselem a hiányát, ő az a lány, akivel el tudom képzelni az életemet. Már tervezem, hogy megkérem a kezét, de még nem mertem megtenni. Ugyanis Kimberly nagyon romantikus lány, tehát nem lehet csakúgy egy szürke hétköznap este elé állni egy gyűrűvel" - árulta el Leó a Kiskegyednek.
"A lánykérést előre ki kell tervelnem, hogy egy életre szóló élmény maradjon. Bár azt már ő is tudja, hogy el akarom venni feleségül, és arról is beszéltünk, ha családot szeretnénk, hazaköltözünk” - tette hozzá az egykori Való Világ-sztár.
Mit tart megalázónak Leó egy nővel szemben?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06