Hitte volna, hogy ők ketten barátok?
Falusi Mariann: Gallával menthetetlenül egymásba szerettünk
Évekig titkolta kapcsolatát a Pa-dö-dő énekesnője és Galla Miklós - Látszólag ellentétes személyiségek, mégis nagyon hasonlítanak a lelkük mélyén.
2009.11.23 09:25Újra együtt dolgozott Falusi Mariann és Galla Miklós - Látszólag ellentétes személyiségek, mégis, hasonlítanak. Kapcsolatukat a köztük levő különbségek teszik egyedivé és olyan mélységűvé, hogy félszavakból is értik egymást - vélekedett Falusi Mariann a Meglepetés magazinban.
Mariann és Miklós először a kilencvenes évek közepén találkozott személyesen, ekkor kérte fel Gallát a Pa-dö-dő, írjon egy dalt készülő lemezükre.
Lang Györgyi és Mariann kedvelték a fanyar humorát, úgy gondolták, jól tudnak majd együtt dolgozni. Első találkozáskor kiderült Mariann számára, hogy útjaik nem véletlenül keresztezték egymást. Egymásra hangolódtak, de nem lettek rögtön barátok.
Galla Miklósnak több idő kell ahhoz, hogy valakit bizalmába fogadjon - árulta el az énekesnő a Meglepetés magazinnak.
Galla Miklós szerint az első közös munka jó hangulatban telt, de nem lett azonnal folytatása. Ő nem az a típus, aki mások nyakára jár, de ha zeneszámot kérnek tőle, meghatódik.
A munka végeztével Mariann és Miklós többször összefutottak, de nem sokat beszélgettek. A dolognak csak pár év múlva lett folytatása.
Egy tévéstúdió folyosóján futottak újra össze. Köszönés helyett azt kérdezte a Pa-dö-dős lányoktól, mikorra kell az a szám? Ők azt felelték: holnapra! - mesélte Galla a Meglepetés magazinnak.
A dal - Kefir és társai címmel - persze csak pár nap múlva lett kész, de Miklós attól kezdve Falusi Mariann és Lang Györgyi barátja lett.
Mariann az udvariasságot és a visszafogottságot kedveli Gallában, mindketten Bika csillagjegyűek, de különbözik a vérmérsékletük. Ő energikus, gyors, Miklós türelmes, maximalista és pontos.
Az énekesnő szerint Galla sosem bántaná meg őt, elfogadja olyannak, amilyen, nem akarja megváltoztatni - árulta el a Meglepetés magazinnak. Mariannt nagyon meghatotta, hogy 50. születésnapja alkalmából Györgyi és Miklós meglepetésbulit szerveztek neki.
Galla egy humoros kis blokkot és dalt is előadott a tiszteletére. Ráadásul Miklós kerüli a társasági rendezvényeket, ezért Mariann külön örült annak, hogy jelen volt.
A Pa-dö-dő sztárja egyedül azt fájlalja, hogy barátját nem tudja rávenni távoli utazásokra, mert Miklós nem szeret repülni. Egyébként is a kezében akarja tartani a dolgokat, de mégis felüdülés Mariann számára a társaságában lenni.
Az énekesnő a Meglepetés magazinnak elárulta: úgy hiszi, az évek során menthetetlenül egymásba szerettek.
Tudja meg Falusi Mariann hálószobatitkát!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


