Vásáry André a nagy esélyes
Már megvan a Csillag születik nyertese?
Minden esély megvan rá, hogy a szoprán hangon éneklő felfedezett nyerje a tehetségkutató verseny második szériáját - A jelek szerint Vásáry Andrét látnák legtöbben győztesként.
Képekben a Csillag születik sztárja, Vásáry André 
Egy, hazánkban még új, Európában viszont egyik legnagyobb fogadóiroda honlapján Vásáry André kapta a legtöbb szavazatot - eszerint a legtöbben arra voksolnak, hogy ő nyerje meg a Csillag születik tehetségkutatót.
A portál tizenkétszeres pénzt fizetne, ha André szombaton mégis kiesne, és kétszerest, ha Brash Bence vagy Végvári Eszter kap szavazatot, mint kieső. A fogadóiroda adatai alapján jövő héttől lehetséges, hogy már egyetlen női kiscsillag sem lesz a Csillag születik versenyben maradt tehetségei közt - adta hírül a Napi Ász.
A szokatlanul magas hangon éneklő Vásáry André korábban mindenkit megdöbbentett produkciójával. Ma az egyik legnépszerűbb énekes a versenyben.
A tehetség múlt héten nagyon aggódott amiatt, hogy kénytelen volt kórházba menni. Nem tudta, ha nem javul az állapota, részt vehet-e majd a Csillag születik hétvégi elődöntőjén.
André ekkor már harmadik hete érezte, hogy nincs jól, de egyik helyről a másikra rohangált: próbákra, énekórára, a nagy sietség közepette sokszor leizzadt, és valószínűleg meghűlt.
Nem feküdte ki betegségét, és ennek meg is lett az eredménye. Múlt hét elején közel negyven fokos lázzal küzdött, torokgyulladást kapott, háromféle antibiotikumot szedett.
Vásáry Andrét megnyugtatta, hogy legalább nem az új influenzát kapta el, de az orvos tájékoztatta arról, hogy vírusos megbetegedése van.
Az énekes legyengült, ezért korábban majdnem a saját konyhájában sérült meg csúnyán. Váratlanul esett össze, de szerencsére nem veszítette el eszméletét, így még tudott mentőt hívni magához...
Andrénak egyébként sikerült jól szerepelnie a legutóbbi adásban is, igaz, előtte szigorúan betartott minden orvosi utasítást, hogy ismét a színpadon énekelhessen.
Vásáry André biztosítja: valóban így született!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


