Panasz nélkül ment orvoshoz a nő
Utazás a kanalam körül : Karcolások nélkül nyelte le az evőeszközt
Különböző dolgok véletlenszerű lenyelése gyakori belgyógyászati vészhelyzet. Az azonban ritka, hogy valaki egy méretes kanalat nyeljen le, hát még az, hogy a lenyelt kanál a gyomron túli bélszakaszokig eljusson.
2009.10.30 11:22medipress.huA World Journal of Gastroenterology azonban a múlt héten pont egy ilyen esetről számolt be. Egy 33 éves nő torkán halszálka akadt fenn, amit mintegy 20 óra elteltével a hölgy kezdett megelégelni. Állítása szerint volt tehát célja annak, hogy egy méretes kanalat nyomott le a torkán, amit azonban a szálka eltávolítása helyett véletlenül lenyelt.
A hölgy panaszmentesen ment orvoshoz, nem számolt be hasi fájdalom, láz, hányás, nyelési zavar, hang-változások, köhögés vagy légzési nehézség egyikéről sem. A sürgősséggel elrendelt hasi röntgenvizsgálat szerint a gyomron már túljutott az evőeszköz, amikor annak kivételét megkísérelték gyomortükör segítségével.
Mivel nem jártak sikerrel, műtétre került sor, melynek során sikeresen eltávolították a 15 cm hosszú kanalat, mely már javában a vékonybélben tartott. Az elégedett páciens 7 nappal a műtét után hagyhatta el a kórházat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:19 KIM: újabb magyar egyetem a világ élvonalában
- 15:58 Fővárosi Közgyűlés - Módosították az idei büdzsét
- 15:18 176 kilométeren keresztül menekült az embercsempész, célzott lövésekkel állították meg - videó
- 14:42 NNGYK: továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
- 13:32 Szijjártó: nukleáris ipari együttműködési megállapodást jön létre Magyarország és Szlovákia között
- 13:26 Orosz külügyi szóvivő: brit és amerikai segítséggel történt a Szevasztopol elleni támadás
- 13:02 Áder János: a klímaváltozás az emberiség közös stresszhelyzete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06