Kétmilliót fizettek volna Hajdú nejének?
Nem akarta széttenni - Láthatjuk egyáltalán Sarka Kata fotóit?
Hajdú Péter neje sírva hagyta ott a fotózást, amikor arra kérték, tegye szét jobban a lábát egy átlátszó bugyiban - A hírek szerint mindezért kétmillió forintot ajánlottak Sarka Katának, de ő leszögezte: bármire ennyiért sem hajlandó.
2009.10.29 08:30ma.huSarka Kata kevesebb, mint egy évvel kislánya születése után újra pikáns képekhez pózolt a fényképezőgép előtt - Mint azóta kiderült, gondok akadtak a munka közben.
Hajdú Péter párja elmondta: érzéki, szexis és erotikus képekről volt szó, az nem is volt probléma, hogy átlátszó bugyit adtak rá. Amikor viszont fotózás közben arra kérték, tegye szét a lábát, Kata kiborult. Úgy érzi, mégiscsak édesanya, akitől az ilyesmi már nem illendő. A modell szerint nincs az a pénz, amiért ezt vállalná.
A CKM-től származó értesülések szerint még mindig tárgyalnak Sarka Katával, így nem tudni, megjelenhet-e egyáltalán a képsorozat. A Napi Ász úgy tudja, Hajdú nejének kétmilliót ajánlottak a pikáns képekért, Pantl Péter azonban ezt nem kívánta kommentálni - adta hírül a Napi Ász.
Sarka Katáról korábban jelent már meg szexis fotósorozat - az egyik alkalommal szintén vita kerekedett. Ekkor azonban nem a csinos modell, hanem Hajdú Péter háborodott fel.
Kata nem vállalt teljesen meztelen képeket, de párja benn volt a fotózáson, és többször nemtetszésének adott hangot.
Úgy vélte, olyan ruhákat adtak a kedvesére, amely sem alul, sem felül nem takarta. Leszögezte, meg volt beszélve, hogy Kata nem vállal meztelen képeket.
Hajdú Péter kifejtette, hogy lehetséges, negyvenévesen majd ezek a fotók miatt nem kaphat meg a neje egy kiemelt munkát.
Sarka Kata azonban akkor ragaszkodott a fotózáshoz, és a felvételek szintén a CKM magazinnak készültek.
Kislányuk születése után a szemrevaló modell ismét fényképezőgép elé szeretett volna állni, de sokáig nem tette meg.
Egyrészt, mert a szülés után nem tartotta még elég tökéletesnek alakját, másrészt pedig a férje nem szívesen bólintott rá a dologra.
Péter úgy vélte, egy kisgyermekes anyuka már ne tegyen ilyet, Kata azonban szeretett volna sikereket elérni.
Obszcén ajánlatokat irt Sarka Kata!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


