Nem tud vezetni a sztár?
Müller Attila motorversenyző lesz?
Amíg nem ült versenymotorra, Attila azt hitte, hogy tud vezetni. De kiderült, hogy nem.
2009.10.25 14:30rtlbulvar.huA Cool élő műsorainak házigazdája, Müller Attila nem a nyugodt, visszafogott életviteléről híres. Extrém viselkedéséről már számtalanszor hallottunk, számára nem létezik lehetetlen, vagy veszélyes feladat, a félelmet és a remegést pedig hírből sem ismeri. Vagy mégis?! A műsorvezető az egyik legkeményebb testőrképzés után hamarosan friss kalandok elé néz, a Cool Tv-n most vasárnap ugyanis útjára indul egy vadonatúj, hat részes reality, melyben Attila gyerekkori álmát igyekszik majd megvalósítani.
- Mindig is arra vágytam, hogy motorversenyző lehessek. Ugyan már több mint tíz éve hajtok kétkerekűt, most végre kipróbálhattam, milyen az, amikor korlátok nélkül, teljesen szabadon átadhatom magam a sebesség mámorának, egy valódi pályán, ráadásul profiknak járó edzéseken is részt vehettem.
A műsorvezető egy csapat keretein belül a volt részese a nem mindennapi felkészítésnek és a versenyeknek. A tréning ideje alatt rengeteg energiát fektetett a megfelelő tudás elsajátítására, de szüksége is volt rá, hiszen a motorsport nem gyerekjáték.
- Egészen odáig, amíg felültem egy versenymocira, azt hittem, tudok motorozni, de be kellett látnom, hogy óriásit tévedek - árulta el őszintén, majd hozzátette, nem csak a kétkerekű gépek vezetését tanulta meg, hanem végre megtapasztalta a félelem érzését is.
- Képzeld el, hogy 290-nel száguldasz át a célegyenesen, és még mindig húzod a gázkart, egyre csak gyorsulsz. Tudod, hogy ott van, és már látod is a vészesen közelgő bal kanyart, de az utolsó pillanatig kivársz. Egy hajszálon múlik a bukás, mindez pedig körről körre ismétlődik. Ezt az érzést semmi sem közelíti meg.
Ami már a mi Attilánkból is remegést vált ki, az minden kétséget kizáróan felejthetetlen élmény lesz a nézők számára. Az extrém műsorvezető kalandjait, a közel 300km/h-ás sebességet, a több száz, Hungaroringen megtett kört és a szoros versenyeket szinte a motoron ülve élhetitek át, valamint eddig soha nem látott érdekességeket és kulisszatitkokat mutatunk be a Cool Tv-n, minden vasárnap 19:10-kor, az Easy Rider, öcsém! című új reality műsorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


