Margónak köszönheti életét a férje!
Bódi Guszti szívinfarktust kapott
Csak felesége lélekjelenlétének köszönheti az életét Bódi Guszti - A roma sztár otthonukban kapott szívinfarktust hétfő este. Azonnal műteni kellett, Gusztit az intenzív osztályon ápolják.
Képekben Bódi Guszti vasvillás vacsorája 
Rosszul lett otthonukban hétfő este Bódi Guszti - Margó a számítógépnél ült, amikor férje megjelent, hogy nagyon rosszul van, és leroskadt a fotelbe. Margó látta, hogy nagy a baj: Guszti olyan volt, mintha már nem is ő lenne - mesélte megtörten Bódi Margó a Napi Ásznak.
Az orvos tanácsa ellenére nem a mentőket hívta - úgy érezte, erre már nincs ideje. Kocsiba tette a férjét és a közeli rendelőbe, EKG-ra vitte, ahol az eredmény láttán azonnal hívták a rohammentőt. Bódi Gusztit meg kellett műteni, kiderült: az egyik ér teljesen elhalt a szívében. Ezt kicserélték és most az intenzív osztályon fekszik. Margó csak néha mehet be hozzá, de nem mozdul a férje közeléből.
Bódi Margó elhatározta: ha túllesznek ezen, felhagynak mindennel. Át kell értékelniük az életüket, a megfeszített tempó a múlté. Elmondta: a koncertszervezők egy része azt hiszi, az infarktus csak ürügy a fellépés lemondására. Volt, aki azt üzente: nem baj, ha Guszti nem énekel, csak üljön ott, hogy lássa a közönség - panaszolta Bódi Margó a Napi Ásznak.
Bódi Guszti és Margó házassága évtizedek óta példaértékű - A harmincöt éve együtt élő roma páros úgy véli, kapcsolatuk biztos alapokon nyugszik.
Szigorúan betartják a roma hagyományokat - a megcsalás például a férfiak körében szégyennek számít.
Bódi Margó ugyanakkor nemrég beszélt arról, tisztában van azzal, a férfiakat a vadászösztön hajtja, ezért ha férje véletlenül félrelépne, ő megbocsátana.
Bódi Guszti azonban erre reagálva azt mondta: nejének egyáltalán nincs oka aggodalomra, és nincs olyan asszony az életében, aki miatt levenné Margó koronáját.
Mesélt arról, hogy mennyire megbíznak egymásban, soha meg nem fordult a fejükben, hogy nyomozzanak egymás után vagy a másik mobiljának tartalmát nézegessék.
A boldogságban élő párosnak nemrég született unokája. Csabi fiuk és fiatal felesége, Gina ajándékozta meg őket a kis Rómeó Andzselóval, aki a család szeme fénye.
Ő azonban a második unoka, hiszen Csabának már van egy kisfia, előző házasságából, a kis Csabi.
Bódiék egyébként azt is elárulták, hogy az unokán felbuzdulva sem vállalnának negyvenen túl újabb gyermeket, mivel a roma kultúrában ez nem elfogadott.
Milyen botrányról beszélt Bódi Guszti?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


