Ő sem bírt magával!
Polgár Krisztina kiugrott egy repülőből!
Párját akarta meglepni, de ő sem bírt magával, amikor meglátta az ejtőernyőt.
2009.09.12 17:11rtlbulvar.huMiss Earth Hungary 2008, azaz Polgár Krisztina a Cool Live műsorában bevallotta, gyakorlatilag félelemérzet nélkül született, ez pedig magyarázatot ad arra, miért is olyan vakmerő. Elmondása szerint eddigi élete során rengeteg hajmeresztő dolgot hajtott már végre, legutóbb például kiugrott egy repülőből.
– A páromnak szerveztünk a harmincadik születésnapja alkalmából egy jó kis ejtőernyőzést, de annyira megtetszett, hogy végül én is kivetettem magamat a gépből! Először persze tartottam attól, hogy nem tudok majd kiugrani, de végül egy sikítós mosoly kíséretében sikerült a dolog – mesélte Kinter Oszkárnak, miközben a hajmeresztő mutatványról készült videófelvételeket nézték.
Kriszti zuhanása nem tartott tovább fél percnél, de az események mégis úgy tűntek a számára, mintha órákig zajlottak volna, az élményt pedig sohasem felejti el.
– Borult, hűvös idő volt, de ennek ellenére rendkívül gyönyörű látványban volt részem. Miután kinyílt az ejtőernyő, legalább húsz percig tartott, mire földet értünk, ezalatt Esztergom minden apró részletét meg tudtam nézni! Az ejtőernyőzés olyannyira magával ragadta a szépséget, hogy tervei szerint hamarosan újra és újra kiveti magát egy repülőgépből, azt azonban kétli, hogy valaha is megpróbálná ezt a különleges sportot kísérő nélkül!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


