Nemrég egy férfi fogdosni akarta a hazai sztárt!
Durva: Molnár Anikót zaklatják!
A Cool délutáni műsorában Molnár Anikó szomorúan adott számot arról, miszerint a kellemetlenkedő alakoktól nincs egy perc nyugta sem. Gyakorlatilag az ismertsége óta folyamatosan ostromolják az ismeretlen férfiak.
2009.09.10 16:55rtlbulvar.huA pasik hol személyesen, hol telefonon, hol az interneten, ráadásul a legkülönfélébb stílusban és kívánságokkal.
- „ Vannak, akik teljesen normálisan kávézni invitálnak, de akadnak bunkó, tolakodó megkeresések is. Az egyik ilyen például több száz levelet ír és még a mobilszámomat is kiderítette, naná, hogy megállás nélkül hívogat!”
Szerencsére ezek az emberek egy idő után javarészt leállnak a zaklatással, így egyelőre rendőrségi feljelentésre nem került sor, de ami késik, nem feltétlenül múlik, hiszen vannak olyanok, akik nem tudják, hol a határ.
- „ Nemrég egy könyvdedikáláson egy férfi meg akart taperolni, sőt, olyan erősen megfogta karomat, hogy azóta is ott van a nyoma.”
Védekezni a zaklatók ellen nem lehet, Anikó azonban igykszik kizárni őket teljesen az életéből.
Aranyszabály például, hogy az internetes és telefonos megkeresésekre soha, semmilyen körülmények között nem válaszol, hiszen ettől felbátorodnak a férfiak.
Molnár Anikót otthagyta a pasija!
Kapcsolódó írások:
- Molnár Anikó: Hordó lett a testemből!
- Molnár Anikó párja kimondta: elég volt!
- Molnár Anikónak kisebb keblei lesznek?
- Molnár Anikó: A monacói herceg is próbálkozott
- Molnár Anikó intézkedik, ha a mellbimbója a köldökéig lóg
- Molnár Anikó máris karcsúbb és boldogabb!
- Eltávolított cikk
- Molnár Anikó: Látni kellett volna az arcát, mikor nemet mondtam!
- Molnár Anikó nem temetné a kapcsolatát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


