"Másfél év is lehet egy éjszakából..."
Kozsó: Érzelmileg és szexuálisan is túlfűtött vagyok
Négy hónapja nincs kivel megosztania az ágyát a sikeres énekesnek - Kozsó egyelőre keresgél, ám az egyéjszakás kapcsolatokról pozitívan vélekedik: nála egy alkalommal másfél év lett belőle.
2009.09.08 08:15ma.huMár négy hónapja, hogy egyedül van Kozsó - Expárjával, Susie-val hosszú évek után szakítottak. A sztár elmondása szerint most érzelmileg és szexuálisan is túlfűtött, de ez egészséges dolog egy férfinál.
Úgy véli, nincs baj az egyéjszakás kalandokkal, előfordul olyan is, hogy "1001 éjszaka" lesz belőle. Vele megtörtént, hogy másfél évig tartott egy így indult kapcsolat. Az egyéjszakás kalandnál fontos, hogy mindkét fél tudja, mibe megy bele, így nem sérülhetnek. Kozsó elárulta: ő most kereső stádiumban van, és hazudna, ha azt mondaná: nem keseríti el a helyzet - mondta a Kiskegyednek a sztár.
Az énekes és párja, Susie útjai kis híján egy évtized után váltak el - Korábban ugyanis kollégákként dolgoztak együtt, majd egy szilveszteri bulin, négy évvel ezelőtt rádöbbentek, hogy ez már több mint munkakapcsolat.
A kezdeti időszakban Kozsó könnyebbnek érezte az elválást, mint ahogyan múlt az idő: májusban úgy nyilatkozott, lelkileg egyre mélyebbre zuhan.
Nagyon nehéz ismert arcként elvegyülnie az éjszakában, szórakozni menni, ismerkedni.
Kozsó észrevette, hogy állandóan figyelik, ráadásul azzal a problémával is szembe kell néznie, hogy a lányok egy része nem a belső értékei miatt közeledik hozzá, hanem, merz ismert ember.
Természetesen érdeklődők akadnak bőven. Mióta újra szingli, számtalan telefont, üzenetet kap, és sokan találkoznának vele - mesélte Kozsó nemrég.
A közelmúltban Orosz Barbival palacsintázott a magyar tenger partján az énekes, az I Love Balaton műsor keretén belül.
Kozsó nem titkolta, hogy tetszik neki a csinos sztár, mindig megnézi a műsorát, és bízott abban is, hogy találkozásuknak lesz folytatása.
Barbi azonban jelenleg boldog párkapcsolatban él, s ezt közölte is Kozsóval.
Kozsó a halálra gondol? - Tudja meg!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


