Sajnos nem fogják kinevezni...?
Nemet mondtak Verebes Istvánnak!
Verebes István egy magazinnak nyilatkozva feltételeket támasztott ahhoz, hogy elfogadja a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztját. Valószínűleg nem fogja. Verebes feltételeinek egyike az volt, hogy a fővárosi frakciók mindegyike támogassa kinevezését.
2009.08.27 16:45ma.huA Napi Ásznak két frakciót sikerült elérnie, azonban már az ő válaszukból is kisejlik: a művész valószínűleg nem ül bele abba a székbe, ahonnan Sas Józsefet felállították.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Tarlós István ugyan nem kételkedik Verebes hozzáértésében, de csak saját véleményét osztotta meg a napilappal:
- "Előzetes ígéretekbe nem bocsátkoznék, azonban a személyes véleményem az, hogy Verebes István felkészültségéhez és szakmai hozzáértéséhez semmilyen kétséget nem támaszthatok" - mondta.
A KDNP frakció kulturális bizottságának elnöke, Dr. Rétvári Bence már jóval kevésbé árnyaltan fogalmazott a kérdést illetően. "Mi úgy gondoljuk, hogy elsősorban a színház tulajdonviszonyait kell tisztázni.
A Budapesti Színházi Tanács erre vonatkozó javaslata szerint a Mikroszkóp Színpad nem tartozik a kulturális közalapok támogatási céljainak körébe.
Ezért azt javasolják, hogy a főváros adja el, és a színház magánvállalkozásként működjön tovább.
- Mindemellett nem tartom szerencsésnek, hogy Verebes István a saját személyének kér támogatást. Azt ugyanis kizárólag egy pályázat kaphat" - mondta Rétvári Bence.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


