Tizenhat évesen már külön költözött
Tíz évvel idősebb férfival él Marenec Fruzsina
Meglepő titkokat árult el a magánéletéről a Barátok Közt egykori Emmája - Marenec Fruzsina már a szakközépiskola alatt főállásban dolgozott, most pedig egy 30 éves férfival él együtt.
2009.08.07 08:45ma.hu - Fotó: mindenkilapjaMarenec Fruzsina már hozzászokott, hogy kétszáz kilométerre él a családjától - Tizenhat éves volt, mikor kivette az első albérletét. A szakközépiskolai évek alatt főállásban dolgozott.
Szülei elváltak. Édesanyja Hódmezővásárhelyen lakik, édesapja pedig Szegeden az öccsével. Fruzsina több mint egy éve párkapcsolatban él. Elárulta, túl van több rövid kapcsolaton, több korosztályból volt barátja, de úgy érzi: most találta meg az igazit egy 30 éves férfi személyében.
Pont amiatt szereti, ami a köztük levő korkülönbségből ered - árulta el Fruzsi, aki nem titkolta, nem kedveli azokat a fiúkat, akik az anyjuktól kérnek pénzt, hogy meghívják egy italra. Szerinte fontos, hogy egy férfinak legyen tisztességes munkája. Fruzsi komolyan tervez a jövőben, úgy véli, egy kapcsolatnak kell két-három év, mire beérik - mondta el a Star magazinnak Fruzsina.
A csinos, húszéves színésznőt újabban ismét képernyőn látni. Az RTL Klubon már nem sorozatsztárként, hanem a reggeli telefonos játék műsorveztőjeként láthatjuk.
Fruzsina éveken át alakította Berényi András lányát, Emmát a Barátok köztben, amíg ki nem írták a sorozatból.
A színésznőt Emmaként az egész ország ismerte, ezért a közelmúltban nagyon felháborodott, amiért a sajtóban véleménye szerint valótlanságok jelentek meg róla.
Azt állították Fruzsiról, hogy míg korábban nem voltak anyagi problémái a sorozatnak köszönhetően, három hónapja nincs munkája, és bármit elvállalna. Fruzsina szerint a valóságot elferdítve tálalták a lapok.
Ő ugyan mondott is, meg nem is dolgokat a témában, de amikor meglátta a róla szóló címlapot, valósággal tombolt! Mint mondta, csoda, hogy a párja el bírta viselni, hiszen nagyon dühös volt, sikítozott és kiabált...
A fiatal sztár kedvese egyébként 30 éves kora ellenére Fruzsi szerint "egy felnőtt gyerek". Nagyon szeret tévéjátékokkal foglalatoskodni, képes annyira belemerülni, hogy egy napot is el tud vele tölteni.
Ezt a színésznő kevésbé tolerálja jól, de úgy érzi, általában sikerül kompromisszumot kötniük.
Hová utazott nyaralni a Barátok közt sztárja?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


