A lantművész mindent megtesz a szerelemért
Benkő Dániel a boldogságot keresi
A Cool Live adásában Benkő Dániel jött el hozzánk, akivel újra megnéztük a Siófokon vele eltöltött nap legszebb pillanatait, de a közelmúlt boncolgatása után a jövőbeli tervek sem maradhattak szó nélkül.
2009.07.15 16:10rtlbulvar.huDániel ugyanis mozgalmas hetek, illetve hónapok elé néz.
Először is hamarosan egy mega-produkcióval rukkol elő, amelynek részleteit egyelőre homály fedi, de annyit már biztosan tudunk: a dolognak köze van Falusi Mariannhoz, a zenéhez és Stinghez.
- " Ahogy azt már elmondtam, Mariann az ország második legjobb jazz énekese. Fantasztikus hangja van, ezért úgy döntöttünk, hogy alkotunk valamit közösen. A részleteket még nem árulom el, de egy kedves kollégám, Sting által újra felfedezett stílust veszünk elő."
A művészet mellett természetesen a csajok sem maradhatnak ki a lantművész életéből, sőt, most kerülnek csak igazán középpontba, hiszen Benkő Dániel feleséget keres, nősülni szeretne.
A siker érdekében mindent elkövet. Folyamatos edzések tarkítják a mindennapjait: izmosodik, szálkásodik és megfelelő táplálkozással tartja magát karban, hogy a hölgyválaszra tökéletes formába lendüljön.
Reményei szerint végül sikerrel jár, és megtalálja azt a hölgyet, akit neki szánt az ég.
- " Nincs zsánerem, mondhatni, minden nő az ideálom. Se külső, se korbeli kikötéseim nincsenek. Egy nőnek nincs is kora. A lényeg, hogy megtaláljam a szerelmet és a boldogságot. Mindenki ezt keresi, igazam van?"
Vajon mit gondol Benkő Dániel a szüzességről?
Kapcsolódó írások:
- Benkő Dániel: A nő, az egy hatás
- Benkő Dániel: Becsaptam a nőket...
- A sztár Benkő Dánielt követné, és szárított teveürülékes ételt enne!
- Benkő Dániel feleséget keres saját show-jában!
- Dundikát láncra veri a lantművész!
- Benkő Dániel mégsem akarja?
- Benkő Dániel: Utált az anyám
- Botrány - Benkő Dánielt kitessékelték a Művészetek Palotájából
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


