Magántanár szoktatja le a cumiról a kislányt!
Gáspár Virág megsínyli, hogy egy ország szórakozott rajta!
Gáspár Virág ősztől iskolás lesz, és a szülők nagyon aggódnak, hogy mit fognak szólni a kislány öntörvényű magatartásához...így most hátránya származhat abból, hogy a gyerek a szappanopera főszereplője lett.
2009.07.01 11:10ma.huMint arról már többször meggyőződhettünk a Győzike show-ban, Gáspár Virág nagyon sokszor nem bír magával…
Most épp azzal botránkoztat, hogy egy népszerű internetes közösségi portálon a középső ujját felfelé tartva int be mindazoknak, akik kíváncsiak rá.
Egykívülálló azt látthatta eddig, hogy Gáspár Virág kiköpött édesapja: bátran pózol, és produkálja magát a kamerák előtt. A kislányt soha nem zavarta, hogy a családi szappanopera főszereplője lett.
Győzi persze rendkívül büszke a kis Virágra. Ám ez nem tűnik túl pozitívnak hosszútávon, hisz Virág iskolába fog menni, ahol meg kell állnia a helyét…és ilyen viselkedés mellett nem biztos, hogy sikerülni fog.- írja a Kiskegyed.
Győzi és Virág- apja sztárt akar faragni belőle?
- "Sztár lesz belőle, ehhez nem fér semmi kétség. Míg a nagyobbik lányom szeret a háttérben maradni, addig ő egész magánszámot ad elő, ha meglát egy kamerát. Nem okoz számára gondot a szereplés, nincs lámpaláza. Többször fellépett divatbemutatókon is, óriási sikerrel. A lányom már most is rengeteg pénzt keres. A napokban egy ismert divatcég arca lett, gyermekholmikat fog reklámozni. Ezért máris több mint három millió forintot kapott. Sokra viheti! "- büszkélkedett néhány hónappal ezelőtt az apa.
Egyre több szakember szerint a kis Virág legbelül lelki problémákkal küzd, ennek köszönhető, hogy normasértő magatartással akarja felhívni magára a figyelmet.
Amerikai kutatók szerint a túlzott médiafigyelem hatásaiban a gyermekbántalmazáshoz hasonlít. Ez is túlzott pszichikai terheléssel jár, amitől sok gyerek kiborul, és furcsán kezd viselkedni.
Lődy Annamária gyerekpszichológus szerint ordító ez a tünet, ami azt mutatja, hogy a gyerek úgy érzi, nem figyelnek rá eléggé.
Most, hogy Gáspár Virág szeptemberben iskolába megy, előrelátó szülei magántanárt fogadtak mellé, akinek többek között az volt a dolga, hogy a kislányt az iskolakezdésre leszoktassa a cumizásról.
Hogy Virágnak vajon milyen esélye van arra, hogy gond nélkül tudja majd venni az iskolai akadályokat, és be tudjon illeszkedni a közösségi életbe, még nem lehet tudni.
Mindenesetre az érdeke azt kívánja, hogy legalább az iskola első éveiben a família az egyszerű, normális családok életét élje!
Győzike vesztegetési botrányba keveredett!
Kapcsolódó írások:
- Micsoda váltás: Győzi koporsót, Bea tortát készít, Evelyn médiát oktat
- Megdöbbentő tragédia - Halállal végződött a lagzi a Gáspár családban
- Micsoda váltás! - Gáspár Bea közértben gályázik
- Micsoda állítás! "Bea egy éven át csalta férjét és pénzelte szeretőjét!"
- Örömmel vállalna még egy gyereket Gáspár Bea!
- Vacsoracsata: Gáspár Beát teljesen kiborítják - de nem a vendégek!
- Betört körmök, csomókban hulló haj - Mi történt Gáspár Beával?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


