Állítja: aludt, miközben túltetoválták!
Meghökkentő fotó - 56 csillaggal csúfították el a lány arcát!
Tízezer fontra perli az egyik belga tetováló szalon mesterét egy tizennyolc éves lány - Állítása szerint csak három darab csillagot kért a bal halántékához, ehelyett most ötvehat díszíti az arcát.
2009.06.17 12:15ma.huAzzal a kéréssel ment el a tetováló szalonba a 18 éves Kimberley, hogy a bal halántékához kér három darab apró csillagot - legalábbis állítása szerint.
Ezt követően azonban elszunnyadt, és mire felébredt, a bal arca teljesen tele volt csillagokkal.
A lány kétségbeesett, az utcára is szégyenkezve megy ki - beperelte a tetováló művészt, aki szerinte félreértette őt, mert angolul és franciául sem beszélt jól.
Kimberley tele lett csillagozva - Fotó: Europics
Csakhogy a műveletet végző, román tetoválómester szerint szó sem volt félreértésről.
Mint ahogy arról sem, hogy Kimberley - aki most a kártérítésből szeretné helyreállítani arcát -, elaludt volna a tetoválás közben.
Szerinte a lány csak utólag találta ki a mesét, feltehetően egy hatalmas otthoni balhé után, amit a teletetovált arca váltott ki.
Elmondása szerint ugyanis Kimberley azt kérte, amit kapott - sőt, miközben készült a tetoválás, többször megnézhette magát a tükörben.
Ráadásul még fénykép is van az elkészült tetoválásról, mert a lány hozzájárult, hogy a művész referencia anyagához fotót csináljon az arcáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


