A sztár nem fél, akkor sem, ha kellemetlen
Gregor Bernadett: Arról nem beszélünk, hogy fáj
Gregor Bernadett kimondja, amit ritkán hallunk - A szép színésznő örömmel fogadta, hogy felkérték műsorvezetőnek, egyes témák különösen foglalkoztatják és nem fél beszélni sem róluk.
Erotikus képekben a gyönyörű Gregor Bernadett! 
Gregor Bernadett az esélytelenek nyugalmával indult el a Csak csajok hétfői adásába, mert úgy gondolta, ő nem műsorvezető, és ha nem tud megszólalni, legfeljebb Lilu kihúzza őt a pácból.
Ennek ellenére nem fordult meg a fejében, hogy nemet mondjon az RTL Klub felkérésére.
– Nem úgy indultam neki ennek a feladatnak, hogy bizonyítanom kell, mintha például színpadra mennék ki játszani. Aki nem műsorvezető, attól nem várják el, hogy úgy teljesítsen, mint a profik. Talán éppen ezért nagyon jól éreztem magam az első napon, mert nem feszengtem – mondta Gregor Bernadett az RTL Bulvárnak.
A színésznőt kétgyermekes anyukaként nagyon foglalkoztatják azok a témák, amelyek a kicsik gondozásával, nevelésével, lelki világával kapcsolatosak.
Bár a színházi próbák miatt az utóbbi időben nem látta a műsort, kismamaként ő is mindig nézte a Csak csajokat reggel kilenckor.
– Szerintem a gyerekekkel kapcsolatos témák kimeríthetetlenek. Az emberek keveset beszélnek például arról, hogy a szoptatás fáj, állapotosan az ember jobban izzad és vizesedik a lába. Hétfőn volt szó a gyermekágyi korszakról és sok visszajelzés érkezett a kismamáktól, örültek a témának és jó érzés nekik, hogy nincsenek egyedül ezekkel a problémákkal.
Bernadett hároméves kisfia mellett egy 14 éves kamaszfiút nevel, így evidens, hogy foglalkoztatják a tinédzserkorral kapcsolatos jelenségek.
Ezen a héten a kamaszok kezelése is terítékre kerül, de a színésznő nemcsak a szakembereket hallgatja meg szívesen, más anyukák tapasztalataira is kíváncsi.
Ha szeretné tudni, mi mindenről faggatja még Lilu és Gregor Bernadett a szakembereket, nézze a Csak csajokat minden hétköznap reggel 9-től 10-ig az RTL Klubon.
Ezentúl hármasban csinálja Gregor Bernadett?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


