Szexőrült támadt a színésznőre!
Hernádi Judit: Meztelenül, lógó farokkal nyitott ajtót...
Annak idején összehozta a sors a kezdő színésznőt egy "szörnyeteg" rendezővel - Hernádi Judit a főiskolára készülés közepette kis híján egy szexőrült karmai közé került!
2009.05.19 07:40ma.hu - Fotó: port.huVerebes István Mayáról, azaz Hernádi Juditról szóló kötetében arról is beszámol, amikor a fiatal színésznő a főiskola előtt még elment a KISZ Központi Művészegyüttesébe. Itt találkozott egy - ma már nem élő - rendezővel, akiről az a hír járta, minden nőt meg akar kapni. Neki is azt mondta, hogy majd felkészíti, menjen fel a lakására.
Hernádi megjelent, mire elmondása szerint a rendező meztelenül, lógó farokkal fogadta. A színésznő kijelentette, látott már ilyet, úgyhogy megy haza. Csakhogy a férfi üvölteni kezdett, fenyegette, hogy megöli egy karddal, aminek állítása szerint mérgezett volt a hegye!
Ha nem megy hozzá feleségül, mondta Hernádinak, feljelenti az apját, hogy disszidálni akar. Judit azonban nem ijedt meg, hirtelen ötletből azt mondta: jól tudja, mit művelt 1956-ban. Ma már el meri mondani, fogalma sem volt mit beszél, de a csel bejött: a rendező meghátrált, mondván: szembesítse azzal, akitől hallotta - adta hírül a Napi Ász.
A színésznő magán- és szakmai életéről egyaránt képet ad Verebes István, aki a könyv megírására vállalkozott.
A szerző meghökkentő őszinteséggel ír a Mayának keresztelt színésznőről, a műben fény derül például arra is, hogy Hernádi Judit igen korán - mindössze 14 évesen - megismerkedett a testi szerelemmel.
Akkor azonban agyával és szívével eldöntötte, hogy ő megérett a szexre - fogalmazott a színésznő.
Hernádi tizenhét éves volt, amikor férjhez ment. Később elvált, azzal az indokkal pedig, hogy a fiúk jobban érdeklik a tanulásnál, az ország összes középiskolájából kitiltották.
Véleménye szerint őt inkább az élet érdekelte, a kettő nem ugyanaz. Tény azonban, hogy nem szeretett tanulni.
Verebes István arról is ír, hogy Hernádi Judit többször megverte az első kedvesét.
A színésznő elárulta: való igaz, voltak nagy verekedéseik, szerinte viszont egykori párja szinte kiprovokálta az ilyesmit.
Hernádi Judit élete, bár korábban nemigen beszélt erről, most részletesen feltárul az olvasók előtt.
A színésznő úgy véli, Verebes Istvánnak szíve-joga őt úgy látni, ahogy akarja, a tükör pedig nem mindig lehet hízelgő.
Hozzátette, természetesen vannak olyan részek, amelyeket nem akar többé elolvasni a könyvben...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


