Többször is öngyilkos akart lenni a sztár
Paudits Béla: Az segítene, ha meghalnék
Alaposan megdöbbentette műsorában az indiai lélekelemzőt a színművész - Paudits Béla elárulta Joshi Bharatnak, hogy többször is meg akart halni, mert reménytelennek tartotta életét.
2009.04.20 13:05ma.huKilátástalannak érzett mindent, s megfordult a fejében, nem kellene-e egy kicsit "megsürgetni" a halált - mondta Joshi Bharat show-jában Paudits Béla, aki részletesen elmesélte: több marék gyógyszert vett be, a kutyája azonban hangos ugatásával felhívta a szomszédok figyelmét, ők hívták ki a mentőket.
A sztár bevallotta: sajnálja. Amíg lehet, húzza, vonszolja magát, aztán majd megromlik az egészségi állapota. Joshi Bharat, aki maga is rajongója Pauditsnak, támogatást igyekezett nyújtani a színművésznek. Nagyon érzékeny embernek tartja, kitöréseivel pedig azt jelzi: vegyék már észre őt. Próbálta meggyőzni, hogy ne foglalkozzon a halál gondolatával, reméli, sikerült - mondta el a Blikknek Joshi.
Az elmondása szerint létminimumon tengődő sztár korábban sem tagadta, mennyire kilátástalannak érzi életét. Egykor a Madách Színház legnagyobb előadásaiban brillírozott.
Ma azonban ez már a múlt, és a sztár nem titkolta: nincs nagy kedve élni, mióta elküldték a színházból. Havi hatvanezer forintos nyugdíjából olykor alig telik neki ételre a számlák kifizetése után.
Magára nem főz, kórosan soványnak tartja magát. Szerepelni sem akart, annak ellenére, hogy az érte kapott pénz sokat segített volna rajta.
A Hal a tortán című főzőshow-ba például több alkalommal hívták, de Paudits azzal utasította el, hogy nem hajlandó "lemenni kutyába", és nem tűri el, hogy vendégei rendezői utasításra beszóljanak neki a saját otthonában.
Később a művész mégis rábólintott az ajánlatra, úgy hírlik, azért, mert a műsorkészítőknek sikerült olyan feltételeket teremteniük, melyek neki is megfeleltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


