A sztár bele vetettemagát a munkába!
Steiner Kristóf: Ez volt a csúcs!
Az ex-műsorvezető pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja az Álom.net című filmet. Kristóf a Cool Tv nézőinek arról mesélt, hogyan csöppent bele a filmek világába és hogyan vetette bele magát a munkába.
2009.04.09 17:00rtlbulvar.huKristóf elmondta, az Álom.net rendezője, N. Forgách Gábor kereste meg azzal a kéréssel, hogy a film alapjául szolgáló történetet segítsen neki a mai, fiatalos nyelvnek megfelelő formába önteni, ám a munka olyan jól sikerült, hogy Kristóf hamarosan azon kapta magát: megkapta élete első forgatókönyvírói munkáját.
Az ex-tévés számára ez óriási megtiszteltetés volt, hiszen rajong a forgatókönyvekért, olyannyira, hogy kedvenc a kedvenc filmjeihez tartozó darabokat szinte kívülről fújja.
- " Teljesen más szemszögből látod utána a filmet, hiszen tudod, hogy egy adott jelenetnél mik voltak a rendező utasításai, milyen gesztusokat és mozdulatokat adtak a színészeknek irányvonalként, és mi az, ami ebből megvalósult vagy éppen az, amit a színészek tesznek hozzá a kész alkotáshoz. Kicsit bennfentesnek érzed magad tőle. "
Kristóf egy teljes nyarat fordított a könyv megírására, mely a film teljes elkészültéig hétszer bújt új köntösbe, hogy a karakterek és a színészek jellemei igazán összhangban legyenek. Érdekességképpen vendégünk elmondta, még saját magát is beleírta a történetbe: egy "véres tollú", "gonosz" bulvár újságírót alakít a filmben:
- " Ez külföldön már bevett szokás. Egyébként nem adtam magamnak sok időt, csupán két jelentben tűnök fel, egy elvetemült firkász személyében. Ez részben testhezálló karakter, részben pedig egy fricska is a bulvár újságírók felé."
Kristóf nem csak íróként és szereplőként vett részt a film munkálataiban, hiszen a vágásból is oroszlánrészt vállalt: négy héten át, éjjel- nappal a számítógép előtt ültek, hogy a kész anyag tökéletes formát kapjon.
Végül összefoglalva elmondta, rengeteg kreatív munkája volt már, de az Álom.net körüli tevékenységét tartja pályafutása csúcsának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


