Eltűntek Jutta féltve őrzött értékei!
Az énekesnő több évi munkája vált semmivé!
Zoltán Erika, illetve a Josh és Jutta formáció Régi és Új című dala nagy népszerűségnek örvend, amely kapcsán a minap egy rejtélyes eltűnésre derült fény.
2009.03.12 17:00ma.huMint korábban kiderült Szeibert Judit, a népszerű duó tagja nagy rajongója Erikának.
Éveken keresztül gyűjtötte kedvencéhez köthető megjelenéseket. Szorgoskodásának meg is lett az eredménye, hiszen szép kis gyűjteményre tett szert.
Ennek azonban egy költözés során nyoma veszett. Az eltűnt tárgyak között volt az az öltözék is, amelyben 12 évesen Zoltán Erikát - első díjat érő módon - alakította az iskolai farsangon.
A jelmez mellett lába kélt többszáz poszternek, dedikációknak, újságcikkeknek és Zoltán Erika összes megjelent lemezének.

- " Pénzben kifejezhető értéke ezeknek a tárgyaknak ugyan nem sok, de számomra felbecsülhetetlen kincsek voltak, hiszen van olyan köztük, amit csak hosszas kutatás után sikerült a gyűjtemény részévé tenni. "- mesélte Jutta, aki bevallotta, hogy a tárgyak azóta sem kerültek elő.
Jutta hónapokig szomorú volt, de ma már csak kicsit bánkódik emiatt, hiszen a két népszerű ember jó barát lett. A nagy találkozás egy tévéműsorban jött létre. Előbb beszélgettek, majd elkezdtek közösen dolgozni. Ennek első eredménye a Régi és új című dal.
Az újdonságot nagy sikerrel játssza számos média és a klubokban is szívesen pörgetik a lemezlovasok. Megtudtuk, hogy Jutta nemrég elmesélte Erikának, hogy sokáig nem merte megszólítani imádott sztárját. Még akkor sem, mikor felnőttként rendszeresen "találkoztak", - mivel egy fodrászhoz jártak - de soha nem beszélgettek, hiszen még akkor is idolnak számított a szemében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06