Sürgősen pakolna az ex
Volt párja menekül a közös lakásból - Mónikát hidegen hagyja
Mielőbb külön szeretne költözni Erdélyi Mónika volt kedvese eddigi otthonukból - A férfi a népszerű közösségi portálon keres albérletet, Mónikát pedig már nem túlzottan érdekli a dolog...
Erdélyi Mónika, a Kibeszélőshow csinos háziasszonya 
Még mindig egy fedél alatt él Erdélyi Mónika és a volt párja, Mukli Gyula - Arra várnak, hogy elkeljen a közös otthon. Mint ahogy Mónika korábban elmondta, amikor árulni kezdték a házat, még álmukban sem gondolták, hogy már csak hárman költöznek új lakásba.
Gyula az egyik közösségi portál üzenőfalán is keres otthont, másfél szobásat, sürgősen, akár mai költözéssel, s nem lát akadályt a "fénysebességű üzletkötésre". A páros egyik tagja sem igen kommentálta a dolgot, Mónika kereken kijelentette: Gyula azt csinál, amit akar - adta hírül a Napi Ász.
Amikor annak idején az ismert páros áruba bocsátotta házát, felütötte fejét a pletyka arról, lehetséges, hogy szakítottak.
Mónika és párja azonban cáfolta a híresztelést, mondván, csupán azért keresnek másik otthont, hogy nagylánya, Viki iskolájához közelebb legyenek. Úgy tűnik tehát, ekkor még szó sem volt arról, hogy a családtól elköltözik Mukli Gyula.
A dolog azonban váratlan fordulatot vett, habár ismerőseik elmondása szerint nem volt újdonság, hogy a kapcsolat félresiklott. Kiderült, hogy Mónika és Gyula közt már másfél éve problémák vannak, pedig közös kislányuk, Olívia éppen ennyi ideje jött a világra.
A páros a jelek szerint szerette volna rendbehozni kapcsolatát, hiszen a külvilág nem sokat érzékelt abból, hogy gondjaik vannak.
Sajnos azonban nem volt tovább - Erdélyi Mónika és párja február közepén kiállt a nyilvánosság elé, és elárulták, hogy szakítottak.
Elmondásuk szerint nem félrelépés volt az ok, semmilyen "főbenjáró bűnt" nem követtek el egymás ellen, de rájöttek: egészen másfelé tart már az utuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


