"Nem hihette, hogy zenéről lesz szó!"
Mónika párja: Be akartak húzni a csőbe!
Öt év együttélés után elválnak Erdélyi Mónika és Mukli Gyula útjai - A kibeszélő show háziasszonyának párja a jelek szerint a rivális beszélgetős műsor szakértőjének öntötte ki lelkét. Később azonban azt mondta, be akarták húzni a csőbe.
2009.02.24 08:15ma.huMegjelent Mukli Gyula azon a találkozón, melyen Joshi Bharat várta őt egy budapesti kávéházban - Joshi szerint teljesen őszintén beszélt magánéleti gondjairól, láthatóan megviselte a szakítás. Elárulta: szerelmük elején is szembetűnő volt különbözőségük Mónikával, de azt hitte, ez megváltozik. Gyula elmondta, lelkiismerete tiszta, mindent megtett, hogy megmentse a kapcsolatot, de nem sikerült.
Mónika párja azonban nem sokkal a találkozó után kikelt magából: elmondása szerint előzetes beszélgetésről volt szó, és csak akkor látta, hogy forognak a kamerák, mikor a helyszínre ért. Eredetileg azt mondták, a zene lesz a téma, szó sem volt a szakításáról. Szerinte be akarták húzni a csőbe, felhasználni egy háborúban fegyverként. Letiltott mindennemű megjelenést és hivatalos értesítést küldött az ügyvédjével - mondta el.
A TV2 szóvivője szerint nem verték át Mukli Gyulát. Tisztában volt azzal, milyen műsor felvételére hívják; napokig gondolkodott, mielőtt rábólintott a felkérésre és ő maga kért honoráriumot, aláírta a szerződést - adta hírül a Blikk.
Mint ismeretes, Erdélyi Mónika és párja szakítására a múlt héten derült fény - Noha már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy a páros kapcsolatában vannak gondok, ezt Mónika és Mukli Gyula is cáfolta.
A pletykák akkor röppentek fel, amikor híre ment, hogy Mónikáék árulják a házukat. A dolgot a műsorvezető azzal magyarázta, hogy nagyobbik lánya, Viki iskolájához szeretnének közelebb költözni.
Múlt héten aztán "robbant a bomba". A sztár és kedvese elárulták, hogy másfél éve csak veszekednek, és nem volt más megoldás, mint hogy kimondják: legyen vége a kapcsolatnak. Különösen nehéz volt ez, hiszen csupán egy és fél éves közös gyermekük, a kis Olívia Johanna.
Mónika és Gyula együtt nevelték a sztár nagyobbik lányát is. A páros nyíltan beszélt arról a Fókuszban, hogy nem félrelépés miatt válnak el útjaik, és nem tettek semmi rosszat egymás ellen.
Nagyon különböznek, és egy idő után kénytelen voltak beismerni, ha ennyire másfelé megy az utuk, jobb, ha külön folytatják.
Mukli Gyulának egyébként Mónikától a negyedik gyermeke született meg - Három házasság és négy csemete után lett a műsorvezető élettársa.
Kapcsolódó írások:
- Eltávolított cikk
- Nem volt újdonság, hogy vége Erdélyi Mónika kapcsolatának?
- "Nehéz kimondani..." - Erdélyi Mónika szakított a párjával!
- Vacsoracsata: Erdélyi Mónika gondoskodott róla, hogy senki se "malackodjon"!
- Videó: Vacsoracsata: Kautzky Armand Erdélyi Mónika ruháját is leette!
- Pedofillal szembesül Mónika a show-jában?
- Vajon ki húzta a rövidebbet? Mónika vagy Joshi Bharat showja?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


