Csak saját alkotásában szeretne akciózni a sztár!
Bevállalja? Benkő Dánielt pornózni hívta egy örömlány!
Hétfőn, a Mónika show-ban keresett magának olyan nőt a bizarr viselkedésű lantművész, aki kihordaná nemrég megjósolt gyermekét. Összesen három jelentkező akadt, de egyikük szexfilmet csinálna Benkővel!
2009.02.04 08:15ma.huBenkő Dániel, mint azt korábban írtuk, mostanában rájött, hogy küldetése van, mégpedig az, hogy megtanítsa a magyar embereket arra, hogy milyen a jó szex.
Célját egy saját maga által rendezett, felvett és előadott, „oktató” pornófilmmel szeretné elérni.
Február másodikán három nő várta az életművészt várta a Mónika-show stúdiójában. Mindhárman úgy érezték, hogy teljessé tudják tenni a 62 éves zenész életét, aki teljesen önzetlenül ajánlotta fel örökítő anyagát az eljövendő generációnak.
Az egyik jelentkező, Stella töredelmesen bevallotta, hogy neki bizony esze ágában nincs gyereket szülni, nemcsak Benkőtől, ellenben örülne, ha a botrányhős szerepelne vele egy pornófilmben. Dániel azonban csak saját alkotásában szeretne akciózni.
Bár Stella mindent bevetett, szép szót és csábosnak szánt táncot is, az idősödő zenész egyelőre nem állt kötélnek.
Állítólag a 25 esztendős hölgy nem csak a filmekben bújik össze pasikkal, hanem bizony a neten is hirdeti magát, mint erotikus szolgáltató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


