Babát jósoltak a lantművésznek!
Szüljön Benkő Dánielnek!
A lantművész szereti, ha zajlik körülötte az élet - Meghökkentő dologgal hívja fel ismét magára a figyelmet. Anyát keres leendő gyermekének!
Képekben a lantművész, Benkő Dániel! 
Ezúttal főként a hölgyek érdeklődését igyekszik felkelteni Benkő Dániel - Szeretné ugyanis megtalálni születendő gyermeke anyját. A lantművésznek Frabato azt jósolta, hogy az idén gyermeket nemz egy ismeretlen nőnek. Benkő áll elébe, s mint mondja, maga keresi meg azt a csodálatos teremtményt. Feltételeket nem támaszt, hiszen minden nőt gyönyörűnek lát - mondta el a Napi Ásznak a művész, aki a lapon keresztül szeretné megtalálni a jövendőbeli édesanyát.
Benkő Dániel nem először hökkenti meg a nagyérdeműt - Legutóbb nem kis meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, megfesti a hazai celebek hátsó fertályát.
Már el is kezdte a művet, Falusi Mariann fenekével - azok a hölgyek lesznek az elsők gyűjteményében, akikkel együtt töltött pár hetet a Celeb vagyok, ments ki innen! kalandjátékban.
A lantművész nem titkolta azt sem: szeretné felrázni a magyar szexuális életet. Egymaga akarja megreformálni azt, s azt is elárulta, mindezt hogyan is képzeli el.
Úgy tervezi, hogy órákat ad magáról a magyaroknak, egész lényét meg szeretné ismertetni, nemcsak a zenéjét terjeszteni.
Miután Kovi felkérte őt, hogy szerepeljen egy pornófilmjében, Benkő Dániel kifejtette, a pornót el kell felejteni, legalábbis abban a formában, ahogyan ő gondolja. A magyar szexuális élet helyrerázása érdekében ő akár egy személyben vállalná a rendezői, operatőri feladatokat, és szereplő is lenne...
Ami a zenét illeti, Falusi Mariannal együttműködve a közeljövőben új hangzást szeretnének megvalósítani, önálló esteket is adnának. Véleménye szerint az énekesnő dzsesszes hangjához jól illenek a reneszánsz dallamok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


