Mariann feneke sem hagyta hidegen a művészt!
Benkő Soma fürdőruháját fogdosta és szagolgatta
Kitett magáért a lassan botrányhőssé váló lantművész - Benkő Dániel egy héten át egykori dzsungel-beli társaival ült egy asztalnál, s bizony nem kímélte őket sajátos stílusától.
Így éltek Benkő Dániel és társai a dzsungelben! 
Benkő Dániel a Vacsoracsata résztvevőjeként élezte tovább az ellentétet maga és celebtársai közt. Horváth Évánál terített asztalnál böfögött és szellentett egyidejűleg, Sománál megtalálta az énekesnő fürdőruháját, s nem bírta megállni, hogy ne fogdossa és szagolgassa; Falusi Mariannak pedig megfestette a fenekét, s elárulta: közös zenei munkálatokba kezdtek, dalaikat hamarosan a közönség is megismerheti - adta hírül a Napi Ász.
A viszony eddig sem volt éppen felhőtlen Benkő és társai között, hiszen a Celeb vagyok, ments ki innen! első gárdájaként töltöttek együtt egy hónapot az argentin dzsungelben.
Bár az első csapat sokkal összetartóbbnak tűnt, mint később a második, Benkő Dániel okozott némi meglepetést társainak a vadonban. Sosem rejtette véka alá a női nem iránti rajongását, előszeretettel tett megjegyzéseket a hölgyek vonzó külsejére.
Somát akkoriban is dícsérte, és arra biztatta, ne hordjon melltartót, hiszen anélkül is "bombajó." A lányoknál azonban leginkább azzal okozott meghökkenést, hogy önkielégítést imitált a sátrában...
Falusi Mariann nem reagált túl idegesen a túlfűtött lantművész cselekedeteire. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt alakult ki szorosabb kapcsolat közöttük.
Huszonöt éve Benkő udvarolt neki, sőt, majdnem az ágyban közöttek ki. A lantművész elárulta, hogy most is szép nőnek tartja az énekesnőt, de régen még a puszta jelenléte is izgalomba hozta...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


