A volt villalakó jó filmet akar

Majka álmához 200 millió kellene!

Új vizekre evez a műsorvezető - Majka forgatókönyvet írt, amely szerinte nagyon jól sikerült, és a szereplőgárda is ígéretes. Csak pénz nincs.

2009.01.09 08:42ma.hu

Egyelőre nem kezdődhetnek el Majka leendő filmjének munkálatai, mivel nincs meg az ehhez szükséges pénz. Egy közönségfilm leforgatása nagyon sokba kerül, Majka szerint megközelítőleg 200 millió forint kellene hozzá.

Véleménye szerint évek óta ugyanazok a rendezők kapják az állami támogatásokat, ebbe a körbe szinte lehetetlen bekerülni. Multicégeknél is próbálkoznak támogatókat szerezni, eddig sikertelenül. A filmben egyébként Hujber Ferenc és Adrian Paul is játszana - mondta el Majka a Napi Ásznak.

A Való Világ-sztárból zenésszé, majd műsorvezetővé előlépő Majka nagy fába vágta a fejszéjét - Legutóbb olyan hírek jöttek az ózdi hős háza tájáról, hogy gondban van.

Míg ugyanis korábban éveken át egymás után adódtak számára a jobbnál-jobb szereplési lehetőségek, december végével ez megváltozott.

Ekkor járt ugyanis le Majka Viasat 3-al kötött szerződése, s a programigazgató korábban elmondta, egyelőre nem terveznek új műsort a sztárral. Pókerrel kapcsolatos produkciókban szívesen látnák majd, de csak mint hazai hírességet.

Az egyik bulvárlap szerint a kiszivárgott pletykák arról szóltak, hogy Majkát kirúgták. Az ózdi sztár az érdeklődő kérdésre akkor csak annyit mondott, nem szeretne semmit mondani, mert jót nem tudna.

A kezdeti sikerek után úgy tűnik, váltani kell Majkának. Korábban ugyanis a Danubius rádióból kellett távoznia - a hivatalos indoklás szerint szívbetegsége okán, de elterjedt a pletyka, hogy a műsorvezetőt egyszerűen elküldték, hiszen sokan nem díjazták a stílusát.

Jött a Sofőrök, majd a Kölykök című műsor, utóbbi miatt azonban több ismert sztár felemelte a hangját, akik úgy érezték, hogy megalázó szituációba hozták őket a műsorban.

Az újra képernyőre került Bár 0.2 című valóságshow - melynek Majka és Kustánczi Lia volt a műsorvezetője -, szintén nem ért el kiugró sikert a tavalyi évben.

Kapcsolódó írások:

    Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

    Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

    Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.