Költözik a megtört újságíró
Galsai: Albert Györgyi azt mondta, itt nem lehet élni
Új életet akar kezdeni a fiatalon elhunyt Albert Györgyi utolsó kedvese - Galsai Dániel Angliába szeretne költözni, az sem tartja vissza, hogy még nem tudja a nyelvet.
Búcsú Albert Györgyitől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
Londonban szeretne élni Galsai Dániel - A nyelvet majd megtanulja. Albert Györgyi utolsó szerelme úgy érzi, itthon csak rosszindulatú vádakkal szembesül. Talán ha elmegy, lelke is megnyugszik. Megundorodott azoktól, akik életében nem törődtek Györgyivel, halála után pedig barátainak állították be magukat. A lelkileg kikészült publicista elmondta, korábban azt tervezték elhunyt kedvesével, hogy Görögországba költöznek, és sokat vitatkoztak a hazáról. Györgyi azt vallotta, Magyarországon nem lehet élni, de ő sokáig ragaszkodott az anyaföldhöz - mondta el Galsai Dániel a Napi Ásznak.
A publicistát nagyon megviselte szerelme elvesztése - A mindössze 44 évesen elhunyt Albert Györgyivel, bár sokat cívódtak, a közös életet tervezgették.
Galsai szerint mindig azt mondogatták, ők már együtt fognak megöregedni. Sajnos a sors közbeszólt. Mint ahogyan az sem valósulhatott meg, hogy az újságíró búcsúztassa el elhunyt szerelmét, Galsai nem mondhatott beszédet Györgyi sírjánál.
A volt kedves nemrég jelentette meg könyvét Albert Györgyiről, mellyel méltó emléket szeretne állítani neki. Korábban elárulta: minden sor legépelésekor elszámolt a lelkiismeretével, vajon a szerelmének tetszene-e, amit nyilvánosságra hoz.
Albert Györgyi tavaly október 3-án hunyt el tragikus hirtelenséggel. Az újságírónő az MTV Szulák és Más című műsorából taxival indult volna egy másik műsorba, a Tv2 Aktívjába, ahol őt várták esti vendégnek.
Már nem ért oda: a taxiban rosszul lett, s a kiérkező mentők - akik több mint háromnegyed óráig próbálták újraéleszteni - már nem tudtak segíteni rajta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06