Saját hülyesége buktatta le a csalót
Börtönt ért a hiúsága: nem volt okos dolog a saját körözését lájkolni
Senki nem mondhatja, hogy nem találkozott még elégszer a figyelmeztetéssel: ne lájkolgassunk össze-vissza mindent, gondolkozás nélkül. Egy körözött férfi nem hallgatott a jótanácsra, most belülről nézheti a rácsokat.
2015.04.29 16:00ma.huHiába a folyamatos figyelmeztetések, mindig van pár idióta, aki úgy gondolja, a netikett csak az amatőröknek való. Aki "profi", annak nem kell gondolkoznia, mielőtt megnyomja a like (vagy tetszik) gombot a közösségi oldalon, meg ők azok, akik még a saját bejegyzéseiket is folyton lájkolják, virtuálisan is vállon veregetve magukat, hogy milyen ügyesen posztoltak. Nos, Levi Charles Reardon ugyan nem a saját posztjára nyomott egy lájkot, de a két kép őt ábrázolta - csakhogy nem egy házibulin készült egy barátja által, hanem egy letartóztatás alkalmával, egy szemből, egy meg profilból.
A 23 éves montanai férfit lopás miatt körözték, a vád szerint még tavaly januárban ellopta valakinek a pénztárcáját, benne az irataival, és azokat adta át egy igazoltatás során. Letartóztatása után szabadon engedték, ő pedig azonnal meglépett és azóta hiába keresték a rendőrök - egészen mostanáig, amikor is saját magát buktatta le a hiúságával. A Cascade megyei Great Falls rendőrsége a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a férfi körözési képét, amit a szökésben és bujkálásban lévő Reardon igazi tökös fickóként gyorsan be is lájkolt - ezek után már csak az elektronikus nyomokat kellett követni, és már kattanhatott is a bilincs a kezén, de ezúttal már a rendőrség is figyelmesebben őrzi, nehogy újra eszébe jusson elszökni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06