Bizalmas képekkel éltek vissza a diákok
Meztelenül szelfiztek, a fél suli azon röhögött
Két kamaszlányt és két fiút vádolnak egy amerikai középiskolában a szexuális botrány kirobbantásával: a lányok magukról készítettek meztelenül fotókat, a fiúk meg szétküldték a fél sulinak.
2015.03.17 20:00ma.hu
Botrány okozásával vádolnak négy fiatalt az amerikai Illinois állam egyik középiskolájában, miután két lány meztelen fotói elterjedtek az iskola diákjai között. A Norridge-ben működő Ridgewood középiskola két tanulója, egy 15 és egy 17 éves lány beismerte, hogy ők maguk küldték a meztelen fotókat két osztálytársuknak, az események azonban váratlan fordulatot vettek, amikor az ugyancsak 15 és 17 éves fiú továbbította a képeket a többi osztálytársuknak is, amitől csak egy lépés volt, hogy a fél iskola a pucér lányokat nézegesse. A rendőrségi jelentés szerint "több mint néhány gyerek" látta a pucér tinilányokat, a vizsgálat első körében legalább 25 diákot hallgattak ki.
Bár a kínos esetet a rendőrség kezdte kivizsgálni, az iskola vezetősége úgy véli, hogy ez a történet rávilágított arra, mennyire fontos megtanítani a diákokat a technikai eszközök helyes használatára és a jogi következményekre. "A mai gyerekek nem is hinnék, hogy ez illegális, hisz az ő testük, de amit egy felnőtt megtehet, az egy dolog, és amit egy fiatal, az egy másik" - fogalmazott Chuck Tortorello, a norridge-i rendőrség nyomozója. Mint mondta, a sextingnek nevezett jelenség még mindig gyakori probléma a diákság körében, noha egyre nagyobb hangsúlyt igyekeznek fordítani a jelenség megállítására.
Egy tavaly nyáron készült felmérés szerint a középiskolások 20 százaléka mondta, hogy legalább egyszer kapott már erotikus képet valamely diáktársától, és öt százalék vallotta be, hogy saját magáról küldött már ilyen fotót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06