Összeesett a cél előtt
Négykézláb fejezte be a maratont, hősként ünneplik a futót
A texasi maraton legnagyobb részét már teljesítette, ám alig két kilométerrel a célvonal előtt a szervezete feladta és a kenyai futónő összeesett. Ám ahelyett, hogy kiszállt volna a versenyből, emberfeletti dolgot tett.
2015.02.16 22:00ma.hu
"Csak" harmadikként ért célba a texasi Austin Maratonon, mégis nagyobb hősként ünnepli a közönség a kenyai Hyvon Ngetichet, a versenyen ugyanis olyan emberfeletti kitartásról tett tanúbizonyságot, amely sokak számára követendő példa lehetne. A hosszútávfutó a verseny kezdetén jó formában volt, a korábbi eredményei alapján pedig sokan úgy tippeltek, hogy akár meg is nyerheti a próbát, de a 23. mérföldnél (37 kilométer után) teste váratlanul feladta: a futó összeesett.
Amikor látszott, hogy képtelen újra lábra állni, mindenki azt hitte, Hyvon számára ezen a ponton véget ért a verseny és legközelebb csak jövőre adatik meg neki a lehetőség, hogy teljesítse a távot. Ő azonban úgy döntött, nem fog meghátrálni a cél előtt, ha már idáig eljutott, ezért nagy nehezen négykézlábra tornázta magát és úgy vágott neki a hátralévő bő két kilométernek. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy nem lesz képes rá, ezért nemcsak a mentők álltak készenlétben, de egy kerekes széket is toltak mellette, hogy szükség esetén azonnal bele tudják ültetni.
A nő azonban erősebb volt, mint azt bárki hitte, talán még ő sem gondolta volna magáról. Az elszántság meghozta az eredményét: a közönség biztatása közepette végül bemászott a célba - igaz, utóbb bevallotta, hogy arra a két kilométerre egyáltalán nem emlékszik, és arról, hogy hogyan sikerült a célig eljutnia, végképp fogalma sincs. A verseny győztese egyébként honfitársa, a szintén kenyai Cynthia Jerop lett 2 óra 54 perc 22 másodperces eredménnyel, ami messze elmarad Ngetich csúcsától: az egyéni legjobb ideje 2:34:42 volt egy másik versenyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06