Képtelen felegyenesedni az öt testvér
Csecsemőkoruk óta négykézláb közlekednek, másképp eldőlnének
Bizarr genetikai rendellenességgel küzd egy török család öt tagja: képtelenek felegyenesedni, mert azonnal elveszítik az egyensúlyukat, emiatt kizárólag négykézláb közlekednek.
2014.07.24 09:29ma.huA török Ulas családra először 2005-ben figyelt fel a nemzetközi sajtó, amikor a BBC bemutatott egy róluk szóló dokumentumfilmet. A 19 tagú családból öt testvér - két férfi és három nő - azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kisgyerek koruk óta képtelenek felegyenesedni, emiatt mindenhová négykézláb mennek, és egészen a közelmúltig mindenki úgy emlegette őket, mint az evolúció visszafordulásának élő példái. Eddig ugyanis senki nem kutatta, mi lehet az oka annak, hogy ők kényelmesebbnek érzik a négy végtaggal történő közlekedést, és valóban úgy tűnt, mintha az egyedfejlődés egy korábbi szakaszán rekedtek volna meg.
Csakhogy néhány amerikai tudóst nem hagyott nyugodni a kérdés, ezért elkezdték vizsgálni a családtagokról szóló videókat, amelyek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nem evolúciós problémáról van szó, hanem egy ritka genetikai betegségről - ez magyarázza azt is, hogy miért közlekednek többen is négykézláb a családban -, ami miatt rendkívül rossz az egyensúlyérzékük és a stabilitásuk.

"Elhatároztam, hogy utánajárok a dolgoknak, mert téves állításokat tettek közzé a quadrupedalizmus természetéről és okairól újra és újra, anélkül, hogy ténylegesen elemezték volna a járás biomechanikai szempontjait, ráadásul olyan kutatók beszéltek erről, akik nem szakértők a főemlősök mozgásszervi működését illetően" - mondta a Texasi Egyetem vezető kutatója, Liza Shapiro.
A testvérek tehát nem azért nem egyenesednek fel, mert testfelépítésük miatt lennének alkalmatlanok rá, hanem mert ha felállnak, azonnal elveszítenék az egyensúlyukat. A két férfi és három nő mindig is négykézláb járt, utóbbiak elmondták, hogy szabadidejüket szívesen töltik kézimunkával, de egyik fivérük jobban szereti a kalandokat, ami miatt időnként elutazik egy közeli faluba, hogy találkozzon az ottani emberekkel - számolt be a Metro című brit napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06