A romok alól kerültek elő az ellopott holmik
Tornádó miatt bukott le a lopós szomszéd
A tornádó lett a veszte egy lopós szomszédnak Amerikában, miután a segítőkész károsult gyanútlanul átrohant, hogy segítsen a romok eltakarításában, de onnan az ő cuccai kerültek elő.
2014.07.30 11:29ma.hu
Jerrod L. Christian (Fotó: Rendőrség)
Néha kellemetlen meglepetések érik az embert, miközben jószándékúan segíteni szeretne egy rászorulón, mint ahogy a tennessee-i Kingsportban élő gyanútlan férfival is történt. A meg nem nevezett úriember a múlt vasárnapi tornádó után rohant át a szomszédjához, a 26 éves Jerrod L. Christianhoz, hogy segítsen neki, mert házát a vihar teljesen lerombolta.
A romok alatt azonban olyasmit talált, amire nem számított: szomszédja kamrájában volt például a jó ideje elveszettnek hitt kompresszor, de néhány kisebb szerszám is előkerült, köztük egy locsolóslag és egy hegesztő is - számolt be a Kingsport Times című helyi lap. A becslések szerint az ellopott eszközök összértéke eléri a 2000 dollárt (460 ezer forint). A vihar áldozatából így hamar bűnöző lett, akit a rendőrség letartóztatott, most az óvadékra vár, hogy szabadlábon várhassa a későbbi tárgyalását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


