A rendőrök csak egyszer fogták el
Négyszer készült lopni, négyszer bukott le
Diósjenőn és Rétságon is próbálkozott a tolvaj, összesen négy alkalommal készült élelmiszereket és háztartási termékeket lopni, de mindannyiszor elkapták - négyszer a boltosok, ötödszörre a rendőrök.
2013.01.31 11:29ma.huA Nógrád megyei Diósjenőn három különböző üzlet, Rétságban pedig egy presszó megrövidítésével, illetve annak kísérletével gyanúsítanak egy 53 éves váci férfit a megyei rendőrök, az alapos gyanú után őrizetbe vették az elkövetőt. Január 30-án a reggeli órákban elsőként egy boltba tért be, ahol az alkalmazottak elmondása szerint két bevásárlókosarat is megpakolt különféle élelmiszerekkel és háztartási termékekkel, az összértékük 15 ezer forint körülire rúgott, ám azt fizetés nélkül próbálta meg kivinni az üzletből. Az alkalmazottak felfigyeltek a férfira, így hatékony közbelépésüknek köszönhetően üres kézzel volt kénytelen távozni, az esetet pedig a bolt dolgozói jelentették a rendőrségen.
A férfi útja egy közeli pizzériába vezetett, ahol a pulton álló üvegpoharak tetszettek meg neki, egyet - 200 forint értékben - azon nyomban el is süllyesztett a kabátzsebében, de kiszúrta az egyik pincér és utánasietve visszakérte tőle a poharat. Bár végül itt sem szerzett zsákmányt, a feljelentés másodjára is megtörtént, mint ahogyan kicsivel később egy mezőgazdasági üzletben, ahol 3600 forintnyi háztartási felszereléseket szedett össze és azokkal próbált meg fizetés nélkül elslisszolni - itt is a bolti alkalmazottak közbelépése hiúsította meg a tervét.
Ezután úgy döntött, inkább egy másik városban próbálkozik, ezért az este már Rétságban érte, ahol egy presszóba beülve szemelte ki újabb áldozatát. Ezúttal nem az üzlettől, hanem az egyik vendégtől próbált lopni, a pultról emelte el a mobiltelefont és némi készpénzt. Szerencsére a sértett időben észrevette a lopást, és amikor egy másik készülékről felhívta a saját számát, nagy meglepetésére - és megkönnyebbülésére - az a tolvaj zsebében szólalt meg.
Az elkövető megpróbálta enyhíteni a vétkét azzal, hogy visszaadta a mobiltelefont, de a pénznek már csak egy része volt meg. A rétsági rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06