16 éves
Megölte és lefejezte osztálytársát egy tizenéves japán lány
A 16 éves gyanúsított először egy fémeszközzel többször fejbe ütötte, majd megfojtotta osztálytársát, mindezek után lefejezte, és bal karját is levágta.
2014.07.28 10:52MTI
Őrizetbe vettek Japánban egy tizenéves lányt, akit osztálytársa megölésével és lefejezésével gyanúsítanak - jelentette hétfőn a japán média.
A brutális gyilkosság a Japán délnyugati részén található Nagaszaki prefektúra Szaszebo településén történt szombaton. A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy a 16 éves gyanúsított először egy fémeszközzel többször fejbe ütötte, majd megfojtotta osztálytársát, mindezek után lefejezte, és bal karját is levágta. Rendőrségi források szerint az áldozat testén még további vágásokat is találtak.
A 15 éves Macuo Aiva holttestét a feltételezett tettes otthonában találták meg, ahol a lány április óta egyedül él. A rendőrséget az áldozat szülei értesítették szombat este, miután lányukat hiába várták haza.
A nyomozók rövidesen beszélni fognak a középiskola tanáraival és diákjaival, hogy kiderítsék a bűncselekmény indítékát. Az intézet hétfőn röviden tájékoztatta mintegy 700 tanulóját a gyilkosságról, és arra kérte a diákokat, hogy ne vitassák meg a történteket a közösségi oldalakon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


