Ukrán válság
Eddig azt mondták rá, hogy független - lefejeződött az egyik vezető orosz hírportál
Alekszandr Mamut, az Afisa-Rambler-SUP nevű cég vezetője nem indokolta a döntést, amelyet a szerkesztőség munkatársai nyílt politikai nyomásgyakorlásnak tartanak.
2014.03.12 18:21MTIVáratlanul leváltották a lenta.ru vezető orosz hírportál főszerkesztőjét, a feltételezések szerint amiatt, hogy az ukrán Jobboldali Szektor kijevi vezetőjével készített interjút, és hogy egy utalást is közölt a radikális szervezet Oroszországban körözés alatt álló vezetőjének nyilatkozatára.
Az egyik legnagyobb, függetlennek tartott orosz hírportál szerkesztősége élén bekövetkezett változást szerdán közölte a tulajdonos. Alekszandr Mamut, az Afisa-Rambler-SUP nevű cég vezetője nem indokolta a döntést, amelyet a szerkesztőség munkatársai nyílt politikai nyomásgyakorlásnak tartanak, mint azt a honlapjukon elhelyezett állásfoglalásukban írták.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint az orosz állami kommunikációs és távközlési felügyelet korábban "szélsőséges anyagok terjesztése miatt" figyelmeztette a lenta.ru-t. Galina Timcsenko, a most leváltott főszerkesztő akkor közölte, hogy ez csak a Dmitro Jarossal készült interjúra utaló link lehetett, és azt el is távolították a hírportálról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06