Tanulmányt írnak az orvosok a fura esetről
232 fogat húztak ki egy fiú szájából, a többit még hagyják nőni
Nem, nem elírás, jól látják: valóban 232 fogat és fogképződményt húztak ki egy indiai kamasz szájából. Hogy mitől alakultak ki az arcát is eltorzító fogak, egyelőre senki sem sejti.
2014.07.23 14:29MTI
Hétórás műtéttel több mint 232 fogát és fogszerű képződményét húzták ki egy indiai tizenévesnek egy mumbai kórházban. "Sokkal több is volt ott, de a kisebbeket nehéz volt észrevenni és kihúzni is, mivel még növésben voltak" - mondta a 17 éves fiú egyik sebésze, Vandana Toravade az Asian Age napilapnak. A fiú szájüregének jobb felében elhelyezkedő fogképződmények közül voltak mustármagnyi, de üveggolyónyi méretűek is.
A kórház fogászati osztályának vezetője elmondta: a darabkák egy őrlőfogból alakultak ki, és valószínű, hogy már a fiú gyermekkorában keletkeztek. "Összesen 232-t számoltunk meg, de több mint 350 lehet a fogképződmények teljes száma" - közölte Szunanda Dirvare osztályvezető, aki szintén tagja volt az operációt végző csapatnak.
A tizedik osztályos Ashik Gavai július 10-én ment a kórházba, heves fájdalmai voltak, fél arca hatalmasra duzzadt. Az orvosokat megdöbbentette, hogy már másfél éve élt így. "Első pillantásra látszott, hogy alsó állkapcsa felét elborították a fogak" - mondta Toravade. A betegséget fejlődési rendellenességnek írta le az orvos, az orvostudomány történetében az egyik legritkább esetnek ítélte. "További vizsgálatoknak vetjük alá, tanulmányt írunk róla. A legtöbb fog, amit orvosok egyszerre kihúztak egy páciensnél, az 25 vagy 32 volt, úgyhogy világrekordról beszélhetünk" - hangsúlyozta Toravade.
A hétfőn végzett műtét után a fiú egészséges, de fogai növekedését folyamatosan ellenőrizni kell. "Az extrém foghúzás az arcvonásait is megváltoztatta. Annyira megváltozott, hogy még az édesanyja is alig ismerte föl" - mesélte a kezelőorvos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06