Nem is foghúzás lett volna...
Részeg fogorvos tépte ki a beteg fogát
Egy koronát ment csináltatni a beteg a fogorvoshoz, most egy egész fogpótlásra lesz szüksége, ha helyre szeretné hozatni, amit a kontár doki részegen elrontott.
2013.06.25 07:29ma.hu
A beteg beleegyezése, sőt, előzetes tudta nélkül húzta ki a fogorvos az egyik fogat, majd amikor a rendőrség megpróbálta elfogni, elbarikádozta magát a rendelőjében. Az eset a lengyelországi Radomskóban történt. A 28 éves páciens eredetileg azért ment el a fogászatra, mert az egyik fogára koronát akart tetetni, ám kisvártatva rémülten látta, hogy a mellette lévő kezelőtálcán megjelenik a kihúzott zápfog, a következő pillanatban pedig a fogorvos erősen küzdött, hogy egyenesen tudjon állva maradni.
A beteg azonnal riasztotta a rendőrséget, mert egyértelművé vált számára, hogy a fogorvos részeg, ekkor a gyanúsított eltorlaszolta a rendelőt és nem volt hajlandó kijönni onnan. Elfogása után kiderült, hogy az 50 éves férfi nem először öntött fel a garatra: már három alkalommal büntették meg ittas vezetés miatt - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. A mostani esetnél feltehetőleg ezeket is figyelembe veszik, ami súlyosbíthatja a büntetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06