Lebukott a csaló öncsonkító
Levágta az ujját a fogorvos, biztosítást akart
Saját ujját vágta le, bár eleinte azt mondta a biztosítási pénzre ácsingózó fogorvos, hogy egy banda támadt rá és lefogták, miközben egy metszőollóval megszabadították az egyik ujjától.
2013.04.04 07:29ma.huElőször azt állította a rendőrök kérdésére, hogy egy brutális rablás áldozata lett, később azonban gyanús lett a fogorvos és kiderült, hogy csak a biztosítási pénzre utazott, amikor saját magát megcsonkította. Igaz, addigra már egész Európában körözést adtak ki a rablóbanda ismeretlen tagjai ellen, akik a feljelentés szerint betörtek a 43 éves fichtenwalde-i fogorvoshoz, majd az egyik betörő lefogta őt, a másik pedig egy metszőollóval vágta le az ujját.
Hogy még hitelesebb legyen a beszámolója, még azt is hozzátette az őt kihallgató rendőröknek, hogy az elviselhetetlen fájdalom ellenére képtelen volt levenni a szemét annak a betörőnek a fogairól, aki az ujját megrövidítette, annyira rémesen rothadtak - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. Csakhogy rövid idő múlva Phillipp Daecher gyanússá vált a nyomozóknak.
A fogorvosról ugyanis kiderült, hogy súlyosan eladósodott, de nemrégiben nagy összegű biztosítást kötött a kezeire. A kötvény értelmében a bevételi forrását biztosító ujja elvesztéséért közel 1,8 millió eurós összeg ütötte volna a markát, ami bőven fedezte volna az adósságait. A tárgyalására április 9-én kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


