Kiszabadították, hogy utána lecsukhassák
Szorult helyzetbe került a betörő, kicsi volt a lyuk a falon
Igaz, hogy nem valami vastag fickó volt, de még így is alábecsülte az arányokat a kínai betörő, aki egy szűk résen próbált bemászni egy házba, de aztán ott rekedt félúton.
2014.07.23 09:31ma.huElnézve a kínai betörőt óhatatlanul is Micimackó juthat az eszünkbe, igaz, ő befelé még kényelmesen mászott be Nyuszi odújába, csak kifelé akadályozta a nagy hasa, és meg kellett várni, míg annyira lefogy, hogy ki lehessen őt húzni onnan. A közröhej tárgyává vált betörő viszont már befelé mászva rájött, hogy rossz ötlet volt a falon lévő szűk résen keresztül próbálkozni - és már késő volt, mert onnan se előre, se hátra nem tudott moccanni.
Egy szomszéd értesítette a rendőröket, akik aztán a tűzoltók segítségét kérték, a férfi lábai ott lógtak a falból kifelé, felsőteste meg a lakáson belül. Hogy miért gondolta, hogy a kis résen átfér, az még a hatóságok számára is rejtély, a mentőcsapatnak mindenesetre különleges eszközöket is be kellett vetniük, hogy lehetőleg mind a tolvajban, mind a ház falában minél kevesebb kár keletkezzen.
A legrosszabb azonban a tolvaj számára valószínűleg mégsem az, hogy lebukott, és hogy nem sokáig örülhetett a szabadságának, mert amint kikerült a falból, már várta őt a bilincs. Hanem az, hogy a mentési jelenetet valaki felvette, aztán feltöltötte az internetre. Na ez az igazi ciki, nem a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06