Kiestek a székből a csavarok
Nyolc tűzoltó szerelte a széket: beszorult egy kutya
Nyolc tűzoltó összehangolt munkájának eredményeképp sikerült kiszabadítani egy kutyát egy székből, ami a tulajdonos alatt csuklott össze, fogságba ejtve az épp ott szunyókáló ebet.
2014.04.24 07:31ma.huNyolc tűzoltóra volt szükség az angliai Ammanfordban, hogy sikerüljön szétszedni egy összecsukható kerti széket és kiszabadítani belőle Princesst, az igencsak szorult helyzetbe került kutyát. A corgi fajtájú eb épp a szék alatt szunyókált, amikor gazdája leült, a szék pedig olyan szerencsétlenül roggyant meg, hogy csapdába ejtette a kutyát.
Gazdája tovább súlyosbította a helyzetet, amikor megpróbálta a széket szétszedni, a csavarok ugyanis nem úgy jöttek ki, ahogy ő azt tervezte, így végül nem volt más lehetősége, mint felhívni a tűzoltókat, akik összehangolt munkával megmentették a kutyát.
"A tulajdonos megkönnyebbült, amikor kiszabadítottuk a kutyát, aki farkcsóválással jelezte, hogy szintén boldog" - mondta Jason Cadman, a mentésben részt vett csapat egyik tagja.
Fotó: Wikipedia (Képünk illusztráció!)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


