Öt tűzoltó is megsérült a méhek támadásában
75 ezer gyilkos méh támadt az asszonyra
Egy 75 ezer egyedből álló gyilkos méhraj támadt rá egy idős asszonyra egy lakóparkban, a szakemberek szerint ehhez mindössze annyi kellett, hogy a nő tudtán kívül 80 méterre megközelítette a fészküket.
2014.03.10 12:30ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Gyilkos méhek támadtak egy 71 éves asszonyra a kaliforniai Palm Desert egyik lakóparkjában, a meg nem nevezett nőt a hírek szerint legalább 1000 méhcsípés érte, most kórházban kezelik a sérüléseit. A 75 ezer egyedből álló raj a szakemberek szerint egy kábelszekrényben telepedhetett meg, támadásukat pedig az váltotta ki, hogy a nő tudtán kívül 80 méternél közelebb került hozzájuk. A hibrid méhek jellemzően csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat, de olyankor egy ekkora kolónia életveszélyes lehet.
A helyi KCBS tévécsatorna beszámolója szerint a nő hiába menekült az autójába, a méhek még oda is utánamentek és össze-vissza csípték őt. A mentésére és a méhek elpusztítására érkező tűzoltók közül öten szintén megsérültek a gyilkos rovarok támadásában, közülük hármat kórházba kellett vinni. "Néha igazán nem kell hozzá sok, hogy ezek a gazfickók méregbe guruljanak" - magyarázta Lance Davis, a méhek hatástalanítására szakosodott cég vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


