Chelsea Clinton
Hogyan keress 75 ezer dollárt egyetlen beszéddel?
A "trükk" egyszerű: legyél egy volt amerikai elnök lánya.
2014.07.12 07:30MTI
Forrás: Wikipedia
Akár 75 ezer dollárt is kap egy-egy beszédéért Bill Clinton korábbi amerikai elnök és felesége, a volt külügyminiszter Hillary Clinton lánya, Chelsea, akinek szülei is óriási összegeket keresnek előadásaikkal.
A Clinton-lány díjazásáról a New York Times számolt be elsőként. Édesanyja a hírek szerint 200 ezer dollárt (45 millió forintot) vagy még ennél is többet könyvelhet el előadásonként.
A család pénzügyi helyezte azt követően lett médiatéma, hogy a korábbi külügyminiszter új könyvének promóciós körútján azt találta mondani: a Clinton család nyakig ült az adósságban, amikor 2001-ben elhagyta a Fehér Házat. Később ezt a kijelentését úgy módosította, hogy az "ügyetlenül" volt megfogalmazva. A The Washington Post szerint a volt elnök hivatala letétele óta több mint százmillió dollárt kapott beszédeiért.
A Nevadai Egyetem diákjai közben tiltakoztak amiatt, hogy Hillary Clintonnak egy októberi beszédért 225 ezer dollárt fizessen ki az egyetem alapítványa. A Kaliforniai Egyetemen márciusban 300 ezer dollárért beszélt az egykori first lady, aki fontolgatja, hogy elindul a következő elnökválasztáson. A politikusnő azt mondta, hogy az egyetemi bevételeit a Clinton Alapítvány kapja.
Chelsea Clinton vezető szerepet játszik a család filantróp alapítványában. A család legifjabb tagja egyébként férjével, Marc Mezvinskyvel őszre várja első gyermekét. Korábban az is nyilvánosságra került, hogy évi 600 ezer dollárért foglalkoztatja az NBC News, ahol alkalmanként tudósításokkal jelentkezik a képernyőn.
A beszédeiért általában nem kér pénzt Chelsea Clinton - hangsúlyozta szóvivője, hozzáfűzve, hogy ha mégis kap díjazást, az összeget szintén közvetlenül a családi alapítványnak utalják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


