Jeremy Meekst illegális fegyvertartásért vitték be
Szexi bűnöző az amerikai internetezők új bálványa
Alig 24 óra alatt több mint 55 ezren lájkolták a kékszemű, rövidre nyírt hajú férfi fotóját a Stocktoni Rendőrség Facebook-oldalán. Képpel!
2014.06.20 18:18MTI
Fotó: Stocktoni Rendőrség
Több mint 16 ezren kommentelték is a férfi fotóját. "Illegális dolog ilyen szexinek lenni?" - írja például az egyik rajongó. Tucatnyi sajtóorgánum adott hírt pénteken a vonzó nehézfiú fotójáról.
A harmincéves Jeremy Meeks életében azonban egyelőre nem sokat számít, hogy a nők figyelmének középpontjába került. Szerdán tartóztatták le fegyverrel való többrendbeli visszaélés vádjával.
Az észak-kaliforniai Stockton rendőrségének Facebook-oldalán eddig még egyetlen fotó sem váltott ki ekkora, ráadásul pozitív figyelmet - mondta Joseph Silva rendőr.
Silva a stocktoni körzet egyik legerőszakosabb bűnözőjének nevezte Meekset, de további információkat nem adott ki azokról a bűntényekről, amelyekben a férfi feltehetően részt vett. Meeks óvadéka 900 ezer dollár (csaknem 203 millió forint), péntek délután helyezik vád alá.
Az újdonsült rajongói által modellkinézetűnek nevezett Meeks egyike annak a négy férfinak, akiket a Stocktonban egyre gyakoribbá váló lövöldözések és rablások megfékezésére indított akció során tartóztattak le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


